Megújult a szabadszentkirályi Szent István templom

2015. november 25. szerda 16:37

Megújult a szabadszentkirályi Szent István templom

Tizenhét millió forintból újították fel a Szent István templomot Szabadszentkirályon. A Pécsi Egyházmegye tízmillió forintot biztosított a felújításra, a fennmaradó összeg adományokból gyűlt össze. 

Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepi szentmise keretében áldotta meg a statikailag is megerősített szabadszentkirályi templomot.

Az 1849-ben épült templom tavalyi statikai vizsgálatát követően az építési hatóság veszélyessé nyilvánította az épületet, így idén januártól a plébánián tartották a szentmiséket is. A munkálatok júliusban kezdődtek. Acélsodrony kötelekkel összehúzták a falakat, illetve vasbetonelemekkel megerősítették az épületet.

Király József plébános példaértékűnek tartja Pécsi Egyházmegye, a községben élők, az elszármazottak, a környékbeli önkormányzatok, valamint egy helyi mezőgazdasági vállalkozás összefogását a templom felújítása érdekében.

Forrás: Pécsi Egyházmegye