Megkezdődött a Magasház bontása - Páva Zsolt vezette fel az első teherautót

2016. március 25. péntek 12:11

Megkezdődött a Magasház bontása - Páva Zsolt vezette fel az első teherautót

A pécsiek kérésének megfelelően várhatóan parkot alakítanak majd ki a Magasház helyén, derült ki az épület bontásának kezdete alkalmából tartott pénteki sajtótájékoztatón. A ház törmelékeivel megpakolt első teherautót Páva Zsolt, Pécs polgármestere vezette fel.  

- Több évtizedes huzavona, sikertelen próbálkozások után, néhány hónapon belül eltűnik Pécs legnagyobb szégyenfoltja, a szocializmus korszakának utolsó, mára egy letűnt kor szimbólumának számító mementója, éppen az 1956-os forradalom 60. évfordulóján - fogalmazott Páva Zsolt, Pécs polgármestere, mielőtt útjára indította volna az első szállítmányt. 

Elmondta: az első teherautón a legfelső szintekről származó betondarabok, törmelékek vannak, amelyeket a hét közepén kezdtek leemelni Magyarország legmagasabb, a legszigorúbb nemzetközi előírások szerint működő toronydarujával a Magasház tetejéről.

Mint mondta, a bontási munkálatokat végző konzorcium tagjai megfelelő szakértelemmel és műszaki felkészültséggel rendelkeznek, így a munkafolyamatok - ahogy eddig is a bontás előkészítésénél - a lehető legszigorúbb előírások mellett történnek.

A szakemberek gondoskodni fognak arról, hogy az épület lebontása a lehető legkisebb mértékű zaj- és porterheléssel járjon, valamint kijelentette: naponta legfeljebb 4-5 teherautó szállítja el a törmelékeket a 6-os főúton Pécs keleti határába további feldolgozás színhelyére.

Az épület teteje után a szintek bontását a napokban megépülő biztonsági palánkrendszer védelme mellett végzik, ami a bontás alatt álló szintet teljes kerületén körbe veszi azért, hogy a kisebb darabok, morzsalékok lehullását legfeljebb egy szintre korlátozza. Ezen túlmenően a lehető legnagyobb biztonság elérése érdekében az épület körül egy 16 méter széles biztonsági zónát is kialakítottak.

Év végéig végeznek

Egy szint bontása mintegy 9-10 napot vesz igénybe, a munkavégzés hétfőtől péntekig 7-17, szombaton 7-15 óráig tarthat legfeljebb. Legkésőbb év végére a bontási munkálatokat Strabag Kft. - Land Bau Kft. alkotta konzorciumnak végeznie kell a szerződés szerint.
A Magasház bontása miatt a parkolást nem korlátozzák, a már működő Hungária úti elkerülő szakaszon kívül a bontás év végi lezárásáig egyéb változásra, lezárásra nem kell számítani.

Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője azt mondta, a pécsiek komoly sikere, hogy elérték: az épület elbontását teljes egészében a kormányzat finanszírozásában valósul meg.

- A bontás nemcsak azért szimbolikus, mert azzal egy régi kor végleg letűnik, hanem azért is, mert az üzeni: ha az aktuális városvezetés az aktuális kormányzattal kiváló kapcsolatot ápol, számíthat a segítségre. Pécs azonban nemcsak a jelenben, de a jövőben is bírja a kormány támogatását, s nemcsak a bontás, de sokkal jelentősebb építkezések kapcsán is. Mutatja mindezt a tény, hogy állami finanszírozással sikerült telket vásárolnunk az új pécsi vásárcsarnok számára, elindulhat az élményfürdővel kiegészített sportközpont megvalósítása vagy éppen ipari csarnokok épülhetnek befektetők számára - sorolta a képviselő.

Csizi Péter kijelentette: nemcsak Pécs, de egész Magyarország szégyene, hogy immáron évtizedek óta hazánkban áll a világ legmagasabb üresen álló lakóépülete. Bár, tette hozzá, ma még csak a bontás elején állunk, arra kérte Páva Zsoltot, hogy mielőbb döntsön az önkormányzat arról, hogy fejlesztési források felhasználásával, a pécsiek korábbi kérésével összhangban, alakítsanak ki parkot az egykori Magasház helyén.

 

Forrás: Pécs önkormányzata