Megfigyelt dolgozók, hideg, ledinás óvodások: így zajlott az élet a Zsolnayban - Videó!
2017. január 17. kedd 08:52
Frissítve: 2017. január 17. kedd 19:31

FRISSÍTVE: a Zsolnay Zrt. azt közölte a videó kapcsán, hogy "nem asszisztálnak 110 emberi sors tönkretételéhez." Nyolcperces filmet tett közzé a világhálón a Volt Zsolnaysok elnevezésű Facebook-közösség. Ebben többek között azt állítják, rendszeresen megalázták őket a gyárban, négy fokos hidegben kellett dolgozniuk, megfigyelték és megalázták őket.
A volt dolgozók nevüket és arcukat is vállalva mondják el a videóban, tapasztalataik szerint hogyan teltek mindennapjaik.
Azt állítják többek között, hogy rendszeresen megfigyelték őket, ellehetetlenítették az érdekképviseletet, fűtetlen helyiségekben dolgoztatták őket, wc-re is csak engedéllyel mehettek.
Mindemellett meg is alázták őket, azt mondták nekik állításuk szerint, hogy a munkájukat a ledinás óvodások is el tudnák látni.
Íme, a nyolcperces film:
Természetesen megkérdeztük a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t, kívánnak-e reagálni. Kedden este közleményt juttattak el szerkesztőségünkhöz:
"A videóval nem szeretnénk érdemben foglalkozni, mert nem szeretnénk 110 emberi sors tönkretételéhez asszisztálni. Borzasztóan sajnáljuk, hogy a csalárd gyárlopási kísérlet főszervezői a legkisebbek hátán menekülnének a felelősségre vonás elől.
A munkavállalók felmondási indokként a NAV vizsgálatokra hivatkoztak, munkakörülményeikre és munkáltatóik magatartásaira nem panaszkodtak. A videó interjúval ellentétben a bíróságon tett nyilatkozataik közokiratnak minősülnek, azokat hitelt érdemlőbbnek gondoljuk és ezért ezekből a vallomásokból, idéznénk:
„ A felmondásomat, illetve az új munkaszerződésemet nem én fogalmaztam."
„ Szabó Iván mondta, hogy meg kell szüntetni a munkaviszonyt, azonnali hatállyal és azonnal új munkaszerződést kell kötni."
„ Amit mondtak, az, hogy az Önkormányzat áll mögötte és Bachar Úrtól elveszik a gyárat."
„ Engem nem fenyegetett meg senki a Zsolnay vezetősége részéről, rossz érzésem is volt eljönni, de akkor nem láttam más lehetőséget."
Nekünk ezek az emberek továbbra is a volt kollégáink maradnak, akiknek nagy részére szeretettel gondolunk" - olvasható a gyár közleményében.
Képünk illusztráció.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Kétezeren is munkába állhatnak...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...