Még több előadással jön az idei Pécsi Családi Színházi Fesztivál
2014. március 31. hétfő 15:16

A II. Pécsi Családi Színházi Fesztivált 2014. május 27. és június 2. között rendezi meg a Pécsi Nemzeti Színház, a tavalyinál jóval több előadással.
A II. Pécsi Családi Színházi Fesztiválon bemutatásra kerülő színházi előadások klasszikus és kortárs irodalmi művek - regények - feldolgozásával, vagy drámák adaptálásával jöttek létre. Amellett, hogy a színházat - mint kulturális műfajt - megismerteti és megkedvelteti a fiatal nézőkkel - apasztva a más, műveltséget nem nyújtó elfoglaltságokra szánt időt -, egyben inspirál is a felhasznált irodalmi művek - s talán más könyvek - elolvasására is. Változtat azon a szemléleten, hogy a "gyerekeknek mindent el lehet adni".
Nívós előadásokat hívnak meg, amit a felnőtt családtagok is szívesen megnéznek, így a Fesztivál szolgálja azt a fontos szempontot, hogy a családok apraja-nagyja együtt töltse a szabadidőt, együtt művelődjön, megosztva-megbeszélve az így szerzett élményeket.
Ahogy a tavalyi évben, úgy a II. Pécsi Családi Színházi Fesztiválra kerülő előadások válogatásánál is alapkövetelmény volt, hogy a meghívandó előadás sikeres legyen ott, ahol bemutatták. Nem kértek fel szakmai közreműködőket a válogatáshoz, nem támaszkodtak hivatásos kritikusok véleményére. Csak a cél számított: nagyon jó előadásokból megrendezi egy fesztivált, amit együtt élvezhetnek a családok, szülők és gyermekek közösen.
A II. Pécsi Családi Színházi Fesztivál programja:
Pécsi Balett: Diótörő | Veszprémi Petőfi Színház: Légy jó mindhalálig | Miskolci Nemzeti Színház: A négyszögletű kerek erdő | Pécsi Nemzeti Színház: A kőszívű ember fiai | Csiky Gergely Színház, Kaposvár: Világszép Nádszálkisasszony | Örkény Színház, Budapest: Csoda és Kósza | Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg: Emil és a detektívek | Pécsi Nemzeti Színház: Ágacska | Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza: Csalóka Péter | Szegedi Nemzeti Színház: Mátyás mesék | Vörösmarty Színház, Székesfehérvár: Kincsek szigete | Békéscsabai Jókai Színház: Nyolckor a bárkán | Kecskeméti Katona József Színház: MacVedel, a kalózkísértet | PTE Táncegyüttes: Meseszép.
Forrás: PNSZ
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Pécs Szépét választották a második...
- A PTE-n tanul szeptembertől az első...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...