Már biztosan nem lesz sztrájk, béremelést és egyszeri juttatást is kapnak a buszsofőrök

2015. március 27. péntek 09:44

Frissítve: 2015. március 27. péntek 17:13

Már biztosan nem lesz sztrájk, béremelést és egyszeri juttatást is kapnak a buszsofőrök

Megállapodással zárult a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. és a régió reprezentatív szakszervezetei között hetek óta tartó bértárgyalás - közölte a kaposvári székhelyű - a Baranya, Somogy és Tolna megyei autóbusz-közlekedési cégeket tömörítő társaság a honlapján pénteken megjelent hírlevélben.

A munkáltató és a szakszervezetek képviselői a megállapodás megszületésig nyolc alkalommal tárgyaltak a bérekről, eközben a szakszervezetek egy ötnapos sztrájkot is kilátásba helyeztek, amennyiben a munkáltató nem fogadja el 5,2 százalékos bérkövetelésüket.

A zrt. a bértárgyalások eredményéről közreadott, pénteken az MTI-nek is elküldött hírlevelében a csütörtökön létrejött megállapodásról azt írta: "a tárgyalás során a felek lezárták a még nyitott kérdéseket a 2014. évi bérmegállapodással kapcsolatban", majd megállapodtak abban, hogy április 1-jétől a havi 300 ezer forint alatt kereső munkavállalók bérét 3 százalékkal megemeli, továbbá egységesen bruttó 225 ezer forint cafetéria juttatást kapnak a dolgozók. Ezen kívül a dolgozók egyszeri 30 ezer forint összegű mozgóbért kapnak, amit március végéig kifizetnek, az év végéig történő alapbéresítéséről pedig decemberben egyeztet a munkavállaló a szakszervezetekkel.

"A több mint kétezer munkavállalót érintő 2015. évi bérmegállapodás megteremtette a dél-dunántúli közösségi közlekedés további zavartalan működésének feltételeit" - szögezte le a zrt. hírlevelében.

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke az MTI-nek pénteken elmondta: a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. és a SZAKSZ, valamint a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) Dél-dunántúli Régiós Szervezete által csütörtökön megkötött bérmegállapodás alapján a társaság munkavállalóinak alapbére ez évben átlagosan 5,2 százalékkal növekszik azoknál a dolgozóknál, akik 300 ezer forint alatti keresettel rendelkeznek.

A szakszervezeti vezető szerint ezzel a bérmegállapodással teljesült a SZAKSZ bérkövetelése.


MTI - Fotó: Dittrich Éva