Majd' 400 éves hangja van a Kertvárosban átadott orgonának
2014. május 21. szerda 15:08
Magyarország első váltócsúszkás rendszerű orgonájával gazdagodott a napokban a pécsi kertvárosi református templom, a hangszert szerdán mutatták meg a sajtó képviselőinek.
Dobay Balázs, az orgonát készítő Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. ügyvezetői tanácsadója elmondta: a hét sípsoros hangszer 23,2 millió forintba került. Különlegessége abban áll, hogy sípsorai, a hagyományos orgonáktól eltérően bármelyik billentyűzetével megszólaltathatóak, így használhatósága megközelíti a jóval nagyobb orgonákét és nagy lehetőséget kínál a művészi szabadságnak, kreativitásnak.
A hangszert a helyszínen meg is szólaltató Erdélyi Dániel orgonaművész, karmester szavai szerint az igény szerint a jövőben még bővíthető orgona hangképe 17-18. századi, azaz hangja olyan, mint egy 300-400 évvel ezelőtt készült orgonáé. Hozzátette: mindez nem véletlen, a megrendelők és a készítők úgy találták, ez a hangkép illik a református templom díszítéséhez, atmoszférájához.
Az orgona építése része az egyházi és valláshoz köthető pécsi épületek rekonstrukcióját, fejlesztését, turisztikai vonzerejének növelését célzó Értékes Pécs elnevezésű programnak.
A jövő év elejéig tartó, mintegy 400 millió forintos, döntő részben európai uniós támogatásból finanszírozott projektnek köszönhetően készült el a kertvárosi református templom mennyezetének díszítése és újul meg a zsinagóga. A belvárosi református templom mellett látogatóközpont, a Zrínyi utcában szerb ortodox kápolna és harangtorony épül.
A pénzből új technikai eszközöket vásárolnak az ókeresztény emlékhelyek átfogó bemutatását biztosító Cella Septichora Látogató Központba, az ókeresztény mauzóleumban modernizálják a világítást, valamint ebből a forrásból támogatták a közelmúltban megnyílt középkori egyetem tárlatának létrehozását.
MTI – Fotó: Pécs-kertvárosi Református Egyházközség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Egymással vívtak roppant szoros...