Közös énekléssel, szentmisével nyílt meg a 13. Pécsi Advent a székesegyházban

2015. december 01. kedd 08:03

Közös énekléssel, szentmisével nyílt meg a 13. Pécsi Advent a székesegyházban

Közös énekléssel kezdődött a 13. Pécsi Advent november 29-én, advent első vasárnapján. A Pécsi Székesegyházban Stauróczky Balázs, az adventi programok kurátora és Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket. A közös éneklést püspöki szentmise követte. 

Nagy közös énekléssel indult a 13. Pécsi Advent a Székesegyházban advent első vasárnapján. A város és az egyházmegye közös programsorozatában kiemelt szerepet kap a zene és az éneklés közösségformáló ereje. Az egybegyűlteket Stauróczky Balázs, az adventi programok kurátora, a Szent Mór Iskolaközpont énektanára és karvezetője köszöntötte.

„A rendezvénysorozat célja, hogy a közös muzsikálás, az értékes és szép dallamok segítsék elmélyíteni az igazi várakozás lelkületét, a karácsonyi misztérium megsejtését az adventi előkészületi időben." - mondta Stauróczky Balázs.

Udvardy György pécsi megyéspüspök a rendezvénysorozat házigazdájaként elmondta: az évszázados adventi hagyományok fontosak az egyházközösségnek, és az istenkeresésben is előrevihetnek bennünket.

„Az Úr jövetelére, érkezésére készülünk. A legszemélyesebb találkozás ez, amely egyben közösségi találkozás is. Az egyháznak óriási hagyománya van, a népi vallásosság a hagyományok tárházával rendelkezik erre az időszakra vonatkozóan. Ezek a hagyományok megérintenek bennünket, és felkészülésünk során hozzásegítenek a személyes találkozáshoz az Úrral." - fogalmazott a főpásztor.

A pécsi Szent Mór Vegyeskar és Kamarazenekar mellett a Paksi Városi Vegyeskar és a Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus és Szekszárdi Kamarazenekar is bemutatkozott egy-egy kórusművel. A zsoltárokat és himnuszokat, ahogy előző évben is, Balogh P. Pius gödöllői kormányzó perjel, a Magyar Egyházzenei Társaság elnöke látta el szakmai magyarázattal. A megnyitó után ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Forrás: Pécsi Egyházmegye