Kövér András: Visszafogott összefogás
2012. január 18. szerda 20:34
A mai magyar társadalom megosztottsága egyáltalán nem lep meg.
Gyakran halljuk azt, hogy „összefogásra van szükség", „egységben az erő", hogy „a problémákat csak együtt vagyunk képesek áthidalni", hogy „a bajban össze kell kapaszkodnunk", de hát hogyan is, amikor nincs a baj forrására, természetére, mértékére nézve semmilyen megegyezés, csupán bizonyos egymásnak ellentmondó szövegsablonok különböző gyakoriságú szajkózása folyik. Az összefogásra való buzdítással is csak még jobban megosztanak bennünket, és persze minél többen foglalkozunk egy adott problémával, annál nehezebb egyetértésre jutni.
Az ember egyre kevésbé képes megítélni azt, hogy mi zajlik körülötte pontosan.
Sokan a mindennapi életben sem képesek kialakítani egy fontossági sorrendet: család, barátok, munka, szórakozás, egészség, anyagi jólét, kultúra, politika, sorolhatnám. Ezek mind közvetlenül befolyásolják az életünket és annak tartalmi megítélését, de nagyon nehéz az ezekre vonatkozó információk közül kiszűrni a lényegeseket, illetve rendszerezni azokat, így sokakat csak sodor az élet, anélkül hogy érzékelnének bármi sajátkezű irányítást felette.
A társadalom értékvesztettsége is gyakran elhangzó sablonszöveg, és pont ideillik.
Ennek egyik okát a töménytelenül áradó információban látom, amit az arcunkba kapunk mindig és mindenütt, ezért végül semmiben sem lehetünk biztosak, mert mindenről kiderül minden, és az ellenkezője is éppen ugyanúgy. Adatelárasztás folyik, ez nem új jelenség, az embernek kezdetektől igénye volt megismerni és hatalma alá hajtani a környezetét, ehhez pedig annak beható elemzésére van szükség. A mai információs társadalom annyiban új, hogy az adathalmazhoz való hozzáférésnek hárulnak el folyamatosan a technikai akadályai.
És amikor már az ember mindent megtudott egy eseményről, egy személyről, akkor érzi magát úgy, mint a vizsgák előtt, hogy hiába tanult egy csomót, mégsem tud egyáltalán semmit.
A minap fejeztem be egy verset (http://apavilagit.blog.hu/2012/01/18/bejegyzes_url_cime_1232), amely arról szól, hogy gyerekkoromban még kevés tévéműsor közül választhattunk, ezért mindenki ugyanazokat nézte, sok ezekhez kapcsolódó emlékünk egybevág, sok közös pont van, amire egy generáció nagy része emlékszik, ez persze az engem megelőző nemzedékekre fokozottabban igaz. Manapság viszont erre is kevesebb esély van, hiszen az ember előtt számtalan látszólagos választási lehetőség kínálkozik, amelyek valójában egymáshoz nagyon is hasonlóak, csak kevesebben osztoznak rajtuk. Ilyen információs dömping mellett abszolút nem lep meg, hogy az emberek nem tudnak egy meghatározott érték, vagy értékcsomag mögött egyszerre felsorakozni, és a magam részéről egy országgyűlési választáson aratott nagyarányú győzelemben sem látok különösebb összefogást, inkább azt gondolom, hogy az emberek a csalódás ellen szavaznak, és valószínűleg azt sem tudják pontosan, hogy mire. Megjegyzem, a demokrácia sem az összefogásról szól, hiszen ha mindenki ugyanazt akarná, és ugyanaz lenne az érdeke, akkor az egy egészen más típusú rendszer lenne.
Az összefogáshoz tehát nincs is igazán szükség ismeretekre, csupán csak hitre, meg persze reményre.
Majd a hit áthidalja a nem tudást. A hit előfeltevésre alapul, és minden, ami azt alapozó tudásnak van feltüntetve, csak utólagos szájbarágása az előfeltételnek. Hinni kell abban, hogy valaki igazat mond nekünk, és reménykedni, hogy csak jobb lesz. A legegyszerűbb tehát az, ha fekete-fehérben látjuk a világot: megmondják, hogy ki a jó, ki a rossz, mi a helyes és mi a helytelen, mi pedig azt elfogadjuk valóságnak, és rögtön biztonságban érezhetjük magunkat egy pillanatra.
Már, ha azt mondják.
Pontosan ezért is fekete az a tétel, hogy nincsen abszolút, végső, egyedüli igazság, sőt a szabad sajtó és az információs szabadság is az ördög műve, hiszen csak arra jó, hogy még jobban megossza az embereket, mert ha kiderül, hogy mindennek több oldala van, és ebbe belegondolunk, akkor megint csak elbizonytalanodunk.
Bizonytalanságunkban pedig kivel fogjunk össze?
Gyakran halljuk azt, hogy „összefogásra van szükség", „egységben az erő", hogy „a problémákat csak együtt vagyunk képesek áthidalni", hogy „a bajban össze kell kapaszkodnunk", de hát hogyan is, amikor nincs a baj forrására, természetére, mértékére nézve semmilyen megegyezés, csupán bizonyos egymásnak ellentmondó szövegsablonok különböző gyakoriságú szajkózása folyik. Az összefogásra való buzdítással is csak még jobban megosztanak bennünket, és persze minél többen foglalkozunk egy adott problémával, annál nehezebb egyetértésre jutni.
Az ember egyre kevésbé képes megítélni azt, hogy mi zajlik körülötte pontosan.
Sokan a mindennapi életben sem képesek kialakítani egy fontossági sorrendet: család, barátok, munka, szórakozás, egészség, anyagi jólét, kultúra, politika, sorolhatnám. Ezek mind közvetlenül befolyásolják az életünket és annak tartalmi megítélését, de nagyon nehéz az ezekre vonatkozó információk közül kiszűrni a lényegeseket, illetve rendszerezni azokat, így sokakat csak sodor az élet, anélkül hogy érzékelnének bármi sajátkezű irányítást felette.
A társadalom értékvesztettsége is gyakran elhangzó sablonszöveg, és pont ideillik.
Ennek egyik okát a töménytelenül áradó információban látom, amit az arcunkba kapunk mindig és mindenütt, ezért végül semmiben sem lehetünk biztosak, mert mindenről kiderül minden, és az ellenkezője is éppen ugyanúgy. Adatelárasztás folyik, ez nem új jelenség, az embernek kezdetektől igénye volt megismerni és hatalma alá hajtani a környezetét, ehhez pedig annak beható elemzésére van szükség. A mai információs társadalom annyiban új, hogy az adathalmazhoz való hozzáférésnek hárulnak el folyamatosan a technikai akadályai.
És amikor már az ember mindent megtudott egy eseményről, egy személyről, akkor érzi magát úgy, mint a vizsgák előtt, hogy hiába tanult egy csomót, mégsem tud egyáltalán semmit.
A minap fejeztem be egy verset (http://apavilagit.blog.hu/2012/01/18/bejegyzes_url_cime_1232), amely arról szól, hogy gyerekkoromban még kevés tévéműsor közül választhattunk, ezért mindenki ugyanazokat nézte, sok ezekhez kapcsolódó emlékünk egybevág, sok közös pont van, amire egy generáció nagy része emlékszik, ez persze az engem megelőző nemzedékekre fokozottabban igaz. Manapság viszont erre is kevesebb esély van, hiszen az ember előtt számtalan látszólagos választási lehetőség kínálkozik, amelyek valójában egymáshoz nagyon is hasonlóak, csak kevesebben osztoznak rajtuk. Ilyen információs dömping mellett abszolút nem lep meg, hogy az emberek nem tudnak egy meghatározott érték, vagy értékcsomag mögött egyszerre felsorakozni, és a magam részéről egy országgyűlési választáson aratott nagyarányú győzelemben sem látok különösebb összefogást, inkább azt gondolom, hogy az emberek a csalódás ellen szavaznak, és valószínűleg azt sem tudják pontosan, hogy mire. Megjegyzem, a demokrácia sem az összefogásról szól, hiszen ha mindenki ugyanazt akarná, és ugyanaz lenne az érdeke, akkor az egy egészen más típusú rendszer lenne.
Az összefogáshoz tehát nincs is igazán szükség ismeretekre, csupán csak hitre, meg persze reményre.
Majd a hit áthidalja a nem tudást. A hit előfeltevésre alapul, és minden, ami azt alapozó tudásnak van feltüntetve, csak utólagos szájbarágása az előfeltételnek. Hinni kell abban, hogy valaki igazat mond nekünk, és reménykedni, hogy csak jobb lesz. A legegyszerűbb tehát az, ha fekete-fehérben látjuk a világot: megmondják, hogy ki a jó, ki a rossz, mi a helyes és mi a helytelen, mi pedig azt elfogadjuk valóságnak, és rögtön biztonságban érezhetjük magunkat egy pillanatra.
Már, ha azt mondják.
Pontosan ezért is fekete az a tétel, hogy nincsen abszolút, végső, egyedüli igazság, sőt a szabad sajtó és az információs szabadság is az ördög műve, hiszen csak arra jó, hogy még jobban megossza az embereket, mert ha kiderül, hogy mindennek több oldala van, és ebbe belegondolunk, akkor megint csak elbizonytalanodunk.
Bizonytalanságunkban pedig kivel fogjunk össze?
Új hozzászólás
Megosztás
Kinyomtatom
Kommentálom
7 hozzászólás
Közhelyek puffogtatása ez az írás.
Hát ja, az a helyzet Kövi, hogy magam is úgy vagyok, mint Könyvelő.
Most hallottam valakitől, hogy gyakorlatilag az összes városi tulajdonban levő forgalomképes ingatlanon rajta van az OTP jelzálogbejegyzése. Most én azért nemigen fognék össze azokkal, akiknek ez köszönhető, meg azokkal sem, akik folyamatosan hatalomban tartották az intézményesített zsebtolvajokat...
Kivel akar maga összefogni: Az MSZP-vel? A Fidesszel? A város tönkre téve általuk. Az álcivil Kővárival aki a helyi adók emelését megszavazza, és Fideszes képviselő? Ezekkel inkább nem fognék össze.
nem