Kővel dobálták és akadályozták a mentőst

2017. március 10. péntek 14:57

Kővel dobálták és akadályozták a mentőst

A Komlói Járásbíróság elítélt két vásárosdombói lakost, mert kővel megdobálták, ököllel ütötték és akadályozták feladata ellátásában a segítségükre kiérkező mentőst. 

A Komlói Járásbíróság a március 7-én kihirdetett ítéletével O. I. elsőrendű és L.I. harmadrendű vádlottat társtettesként elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, valamint az elsőrendűrendű vádlottat további garázdaság vétsége, míg a harmadrendű vádlottat testi sértés vétsége miatt 7-7 hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását - mindkét vádlott esetében - 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

Egyikük 2014. július 7-én, Vásárosdombón ittasan felmászott egy betonoszlopranak ahonnan leesett, ennek következtében elvágta a bal comjának belső felét. Társa értesítette az Országos Mentőszolgálatot, ahol a sértett mentő szakápolóként teljesített szolgálatot a helyszínre érkező gépkocsiban.

A mentős megkezdte a sérült ellátását, mialatt az ittas és az ellátást a kezdetektől fogva hátráltató elsőrendű vádlott beszállt a mentőautóba, onnan csak a szakápoló többszöri kérésére, felszólítására szállt ki. Ideges lett, mert nem kísérhette el élettársát a kórházba, ezért elkezdte szidalmazni a mentőst, köveket vett fel a földről, és szitkozódások közepette megdobta a mentőkocsi motorháztetejét és annak első szélvédőjét, majd megpróbálta kővel megdobni a sértettet is, de az nem sikerült.

Ezt követően újabb szóváltás alakult ki a mentő szakápoló és az elsőrendű vádlott között, majd a harmadrendű vádlott is kiszállt a mentőautóból, elindult a sértett után, akit egy alkalommal, jobb ököllel megpróbált az arcán megütni, amely a sértett védekezése miatt nem sikerült neki. Az ütés a szemüvegét találta el, ami megütötte szemét.

Mindezek után a mentős beugrott a mentőautóba, bezárta belülről az ajtót és azzal sietve elhajtottak a helyszínről. Eközben a harmadrendű vádlott megpróbálta kinyitni a mozgásban lévő mentőgépkocsi ajtaját, az elsőrendű vádlott pedig szitkozódások közepette ismételten kövekkel dobálta meg a mentőautót.

A közfeladatot ellátó személynek minősülő sértettet az eljárása alatt bántalmazták, amelynek következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, míg a mentőautóban 194.702 forint kár keletkezett.

A bíróság L.L.K. másodrendű vádlottat az ellene emelt vádak alól bizonyítottság hiányában felmentette.

Az ítélet ellen a harmadrendű vádlott védője felmentésért, az ügyész a vádlottak terhére, a másodrendű elítélése, illetve valamennyi vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést, így a határozat nem jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék