Kővári: dupla annyi pénzt ad idén a város a civileknek, mint a tavalyi évben

2014. április 23. szerda 12:14

Kővári: dupla annyi pénzt ad idén a város a civileknek, mint a tavalyi évben

Kővári János szerint jelentősen nő a pécsi civil szervezeteknek szánt pályázati keret. A bizottsági elnök megkeresésünkre azt mondta, míg tavaly tízmilliót kaptak az önkormányzattól, idén már húszmilliót szánnak a civileknek. A cél "a város belakása".

Több pénzt kapnak a civilek az idei esztendőben, az erre szánt forrást már elkülönítették a városházán és a támogatás első körét hamarosan folyósítják is.


- Míg tavaly nagyjából tízmillió forintot kaptak a városban működő civil szervezetek, idén már húszmillió forintra pályázhatnak. Ezt nagy sikernek értékelem - vágott bele Kővári János, a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztés Bizottság elnöke.

A politikus elmondta, a szervezetek két körben juthatnak hozzá a pénzhez, „a beérkezett dokumentumok jelenleg elbírálás alatt állnak, legközelebb pedig várhatóan szeptember elején lehet majd újabb pályázatokat beadni az önkormányzathoz". 

Kővári hangsúlyozta, a támogatásról független civilekből álló kuratórium dönt, azaz nem a politikusok határozzák meg, hogy kik nyerik el a pályázati pénzeket. A részletekkel kapcsolatban megtudtuk, a pályázatokat elsősorban két fő témakörben várják.

- Támogatást nyerhetnek azok a szervezetek, akik valamely közterület rendbetételét, megújítását tűzték ki célul, legyen szó egy parkról vagy akár egy játszótérről. Ezen túlmenően a kulturális célú pályázatok esetében azokat a kezdeményezéseket támogatjuk, amelyek a város közösségi tereit töltik meg élettel, különböző programok révén - sorolta a pályázati elbírálás kritériumait az ÖPE alelnöke.

Az elbírálás során kiemelt szerepet kapnak a belvárosra irányuló projektek, a városházán ugyanis igyekeznek választ adni arra a problémára, hogy a kulturális intézmények elköltözése, valamint az üres ingatlanok miatt egyre inkább úgy tűnik, kiürül a város központi része.

- A cél, hogy a pécsiek lakják be az egész várost és ezt a saját elképzeléseik szerint tegyék - jelölte meg a pályáztatás mozgatórugóját a politikus.

Palotás P.