Könnyebb lehet a matek a pécsi általános iskolás diák számítógépes programjával

2017. június 22. csütörtök 13:45

Könnyebb lehet a matek a pécsi általános iskolás diák számítógépes programjával

Horváth Milán, az ANK 1. sz. Általános Iskola hatodikos tanulója nem csak azon fáradozik, hogy elsajátítsa a tananyagot, hanem egy számítógépes programmal társait is segíti. A Learn 2017 feladatai révén a gyengébben teljesítő diákok is könnyebben kiigazodhatnak a matematika világában.

Tavaly decembertől júniusig, heti hat órában írta tanulást segítő számítógépes programját Horváth Milán.

- Első osztályosoknak az összeadás és kivonás gyakorlása mellett az irányok, az évszakok, hónapok, a római számok, és az óra tanulására nyílik lehetőség. Második osztályban százig bővül a számkör, a két legfontosabb új dolog ezen az évfolyamon a szorzások és az osztások gyakorlása. A harmadikosoknak és negyedikeseknek szánt részben már az írásbeli műveleteken van a hangsúly - magyarázta a fejlesztő, aki maga is általános iskolás, az ANK 1-ben szeptemberben kezdi a hetedik évfolyamot.



Kérdésünkre elmondta, a program megálmodásában nagyban inspirálta tanítónőként dolgozó édesanyja.

- Az alsós diákok jelentős részének problémát okoz a matematika. Sokat beszélgettünk arról, hogy jó lenne egy számítógépes gyakorló program, amellyel az alapműveletektől egészen az írásbeli feladatokig gyakorolhatnak a gyerekek. Ekkor kezdtem el a tervezést - fogalmazott.

Országos versenyen is díjazták már

Horváth Milán első osztályos kora óta részt vesz matematika versenyeken. Ötödikesként ismerkedett meg a programozás alapjaival a Logo nyelven keresztül, ebben sokat segített tanára, Sólyomné Baranyai Elza. Az ELTE-n rendezett Logo versenyen országos második helyezést ért el, iskolájától pedig Apáczai-díjat kapott. 2016-ban autodidakta módon tanulni kezdte a Visual Basic nyelvet, ezen írta a Learn 2017-et.

A programot néhány gyerek már ki is próbálhatta. A tapasztalatok pozitívak, az addig gyengébb jegyeket kapó diákok is javítani tudtak, a jobb képességűek pedig arra törekedtek, hogy hibátlan teszteket töltsenek ki.

Hamarosan pedig bárki hozzáférhet.

- Terveim szerint a Windows Store-ban alacsony összegért teszem elérhetővé a nyár folyamán. Felmerült, hogy néhány iskolában bemutatnám a programomat, annak reményében, hogy segítse a tanulókat a matematika tantárgy könnyebb tanulásában, gyakorlásában.

Természetesen a fejlesztés nem áll meg, Horváth Milán a közeljövőben a Learn 2017-hez kapcsolódó játékok körét szeretné bővíteni, hogy ezzel „még szórakoztatóbbá tegye a tanulást".

Kapcsolódó videó

Learn 2017 Learn 2017

Palotás P. - Fotó: Löffler Péter