Kőbunkó kéregetők zaklatják a parkolóhelyet kereső autósokat a belvárosban

2017. február 06. hétfő 07:59

Kőbunkó kéregetők zaklatják a parkolóhelyet kereső autósokat a belvárosban

Ketten-hárman lesik a Centrum parkolóba érkező autósokat, majd amint leállítják a járművet, néhány másodpercen belül az ajtó mellett állnak, némi aprópénzt kérve. Ha nem kapnak, nem adják fel, a sofőröket gyakran az automatáig követik. A hírportálunkhoz eljutott beszámolók szerint a belváros több pontján is hasonló jelenetek játszódnak le. 

Kiabálástól volt hangos nemrég a belvárosi Centrum parkoló, az esetnek munkatársunk is szem-, illetve fültanúja volt. Az egyik autós, miután normális hangnemben többször is közölte az ott kéregető férfival, hogy nem tud aprópénzt adni, kénytelen volt emelt hangon elküldeni a kéregetőt.

Mint azt hírportálunk a városban gyakran közlekedő autósoktól megtudta, közel sem egyedi történetről van szó. Az még hagyján - mondta egyikük -, hogy néhány hajléktalannak tűnő egyén némi fizetséget remélve segít parkolni, de bőven akadnak olyan erőszakosan kéregetők, akik még ennyit sem tesznek, csak a pénzt szeretnék eltenni. Azt pedig, hogy nem kapnak, nem akarják elfogadni, így újra és újra próbálkoznak.

Még a ráutaló magatartás is tilos

Az előírások értelmében a belváros területén még az úgynevezett „néma koldulás" is tilos. Ez a vonatkozó rendelet értelmében azt jelenti, hogy „a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást valósít meg", aki pénz vagy egyéb dolog átadására vonatkozó ráutaló magatartást tanúsít.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, az autósokat (vagy bárki mást) leszólító koldulók szabálysértést követnek el. A zsaruk tájékoztatása szerint ez már erőszakos kéregetésnek számít, akárcsak a gyerek társaságában elkövetett koldulás.

Erőszak alatt nem feltétlenül a tettlegességet kell érteni. Hasonló kategóriába esik, amikor valaki közterületen vagy nyilvános helyen koldulás miatt járókelőket szólít meg, vagy éppen az, amikor az illető házakat, lakásokat járva kéreget.

Az említett szabálysértés miatt a rendőr akár 50 ezer forintos, sőt, ismételt esetben 70 ezer forintos bírságot is kiszabhat, illetve szabálysértési feljelentést tehet. Utóbbi eljárás vége egy 150 ezer forintos csekk is lehet.

Mondani sem kell, az így megbírságolt emberek jelentős része nem tudja és nem is akarja befizetni ezt az összeget. Ilyen esetben az eljáró bíróság elzárásra változtatja át a büntetést.


Képünk
illusztráció.

Palotás Péter - Fotó: Kálmándy Ferenc