Kilencven kilométert fut hetente a pécsi gyerekek kedvence, Bende Kornélia

2016. július 24. vasárnap 17:00

Kilencven kilométert fut hetente a pécsi gyerekek kedvence, Bende Kornélia

A pécsiek számára biztosan nem cseng ismeretlenül Bende Kornélia neve, hiszen Dúdolda zeneműhelyével számtalan rendezvényen tűnik fel, gyerekek és anyukáik kedvenceként. Egy ideje azonban már futóként is tündököl, hetente hatvan-kilencven kilométert fut. Hajnali négykor kel, hogy kedvenc időtöltését össze tudja hangolni a családi élettel és a munkájával.

Nemcsak a gyereknevelést és a munkáját kell összehangolnia, ugyanis alig másfél évvel ezelőtt olyan elsöprő élménye volt egy futóversenyen, hogy azóta sem bír leállni. Így már a futóedzéseit is be kell terveznie a napirendjébe.

- Az edzéseim időpontjának megválasztásánál mindig a gyerekek napirendjét veszem figyelembe. Emiatt iskolai és óvodai szünetben nagyon korai órákban futok, legkésőbb 5 órai kezdéssel, így többnyire 4-kor kelek, hogy mire felébrednek, otthon legyek - mesélte Bende Kornélia. - Év közben pedig a zene-műhely foglalkozásaim után, dél körül bonyolítom.

A 36 éves édesanya számára nem teher a hajnali időpont, mint mondta, óriási pluszt ad az életében a mozgás, örül, hogy futhat, hálás, hogy megteheti és meg tudja oldani. - Sosem hagynék ki edzést a „nincs kedvem" életérzés miatt - mondta.

Bár gyermekkora óta aktívan sportolt, fiai születése megtörte ezt a lendületet. Öt-hat év kihagyás után kezdett visszakapcsolódni a rendszeres mozgásba, ekkor heti néhány alkalommal TRX és crossfit edzésekre járt.

- Valamivel több, mint egy éve vettem részt az első futóversenyemen, a barátaim unszolására, ugyanis szükségük volt még egy csapattagra - folytatta. - Ennek fényében váratlanul ért a harmadik helyezés, kedvet kaptam, amihez a sikerélmény is nagyban hozzájárult. Elkezdtem egyre többet futni, csatlakoztam egy sportegyesülethez is - mondta. - Ma már a futás a fő sport, mellette pedig heti egy alkalommal járok Krutek László technikai edzésére - tette hozzá. Ma már, hetente négy-öt alkalommal, összesen 60-90 kilométert fut.

Bende Kornélia számára a terepfutás a nagy szerelem, ugyanis imádja az erdőt. Úgy véli, a futás egyben felfedezés, izgalom, kirándulás, és nem utolsó sorban baráti összejövetel, ami összekapcsolódik egy vizuális élménnyel.

- Többnyire egyedül futok, de heti egy vagy két alkalommal közösen is a csapattagokkal. Ezek a futások nagyon motiválóak számomra - magyarázta. - Az edzőm, Szűcs Fatima állítja össze az edzéstervemet, ennek alapján választom ki a napi futás helyszínét is. Február óta „dolgozunk" együtt, nagyon sokat segít nekem abban is, hogy ne terheljem túl magam és ésszel edzek, ne csak szívvel. Aki ismer, tudja, milyen szenvedélyesen vetem bele magam mindenbe, ő segít kordában tartani ezeket az elrugaszkodásokat - mesélte.

Ha versenyzésről van szó, a terepfutó-versenyeket preferálja, de megjegyezte, hogy örömmel megy olyan megmérettetésekre is, ahol van csapat- vagy váltótársa. - Nagy Nagy kedvenceim az úgy nevezett teljesítménytúrák is, amik ugyan nem futó események, de a távok teljesíthetőek futva is. Ezeken mindig többen részt veszünk - tette hozzá.

Mióta komolyan foglalkozik a sportággal, rendre zsebeli be a különböző díjakat. A helyi versenyeket gond nélkül nyeri, viszont országos szinten is remekel.

- A kedvenc versenyem a Balatonfelvidéki Terepmaraton volt idén áprilisban, ahol első maratoni távom ellenére sikerült megszereznem a korosztályos győzelmet (18-40 év), illetve az abszolút női harmadik helyezést, egy dobogóra kerülve ezzel Lubics Szilviával (magyar amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista - a szerk.) - mondta.

Bende Kornélia számára az a legfontosabb, hogy örömet okoz számára. Szeretne eljutni az ország fontosabb terepfutó eseményeire, és gyönyörű teljesítménytúráira, amelyek sokszor hosszú, fizikailag igen megterhelő erőpróbák. - Úgy szeretnék részt venni rajtuk, hogy közben nem „halok bele". Természetesen motivál a fejlődés lehetősége is, elsősorban azonban saját magammal állok versenyben. Szeretem a kihívásokat. A külföldi versenyek lehetősége is a szemem előtt lebeg, jövőre talán már ez is valósággá válik - magyarázta lelkesen.

Azoknak a nőknek, anyáknak, akik szeretnének futni, mozogni család és munka mellett, azt tanácsolja, hogy bármelyik mozgásforma mellett is döntenek, mindenképp közösségben kezdjék, hiszen nagyon motiváló tud lenni egy csapat. A tapasztaltabbak tanáccsal látják el a kezdőket, a szintén kezdők pedig segítenek a kitartás növelésében. Véleménye szerint kezdetnek heti két alkalom bőven elég. - A sport vitathatatlanul örömet ad, és ezt a környezet is látni fogja.

 

 

 

Csepregi Veronika - Fotó: Dittrich Éva