Kiflit is szerettek volna... Most nem tudok venni, majd holnap, csitította őket az anyjuk...

Megálltam kávét és üdítőt inni egy kis, egyutcás baranyai falu kocsmájában, fizettem 280 forintot. Minden benne van? - kérdeztem, mire a kocsmáros igennel válaszolt. Az utcán éppen akkor állt meg a becsukott bolt előtt egy kis teherautó, néhány család gyorsan körbe fogta.

Megjött a mozgó bolt.

Jobbára asszonyok, kisebb, még kisebb gyerekekkel. Kenyeret, apróságokat vásároltak, a pénzt a markukból számolták ki. Az éppen soron lévő asszony szoknyáját rángatták a gyerekei és hangos követelőzéssel kiflit is szerettek volna. Most nem tudok venni, majd holnap, csitította őket az anyjuk. Mire a nagyobbik: tegnap is ezt mondtad, meg tegnapelőtt is!

Az autóban bekapcsoltam a rádiót, magyar adó csak a Kossuth szólt, itt csak az fogható mostanában, meg az erőszakos horvát adók. A vezető hír a magyarok kenyeréről szólt, a talán 160 tonnányi gabonáról, ami adakozásból összegyűlt. Nagyon szép történet, általában meg is hatódtam mindig az ilyen híradások hallatán, az emberség és gondoskodás, adakozás rendkívül szép példája.

Kitalálták, megszervezték, adakoztak, megőrlik, megsütik és megkapják a rászorulók. Hosszú volt az útja a begyűjtéstől és hosszú a rászoruló fogyasztókig. Már szinte éreztem a frissen sült kenyér ízét és illatát.

Csak azzal a kenyeres autóval ne találkoztam volna, ne hallottam volna a hosszú nyilatkozók sorát. Kicsit megkeseredett a számban a friss kenyér képzeletbeli íze. Valahogy úgy éreztem, erősebb lett a politikai felhang, mint maga a gesztus és adakozás, pedig annak idején, mikor a történet elindult, ilyenre senki sem gondolhatott. Vagy mégis?

Hiába értem be a városba, a kiflit kéregető kisgyerek valahogy bent maradt az autómban.

Talán kiszállna, ha elmondanám neki, mi is jutott hirtelen az eszembe. El kellene lopni az ötletet, hasonló lelkesedéssel jövőre gyűjtést szervezni baranyaiaktól baranyaiaknak, biztos vagyok benne, sikeres vállalkozás lenne, sok örömöt szerezne gazdáknak, szervezőknek, rászoruló családoknak, gyerekeknek. Hogy szavamat ne feledjem, mindjárt gépbe ültem, le is írtam. Remélem, nem tűnik el az internet végtelen virtuális országútján.

Kicsit itthagytam a klaviatúrát, gondolatban belemarkoltam az összegyűlt gabona egyik nyitott zsákjába, hipp-hopp a földeken találtam magamat, és szétszórtam a magot. Remélem jól termő talajra hullottak és ha eljön az idejük, kikelnek és megsokszorozódnak, hogy aratás után átalakulhassanak a baranyaiak kenyerévé, bárhonnan is fúj a szél.

A visszaszámlálás elindult...lehet kezdeni...három, kettő, egy, START

Körtvélyesi Lászó (A szerző pécsi fotóművész)