Kidobtak egy kisrészvényest és egy újságírót is a Zsolnay Zrt. fővárosi sajtótájékoztatójáról

2016. július 20. szerda 13:57

Kidobtak egy kisrészvényest és egy újságírót is a Zsolnay Zrt. fővárosi sajtótájékoztatójáról

Egy kisrészvényest, illetve egy újságírót sem láttak szívesen a Bachar Najari és Cséplő Petra szerda délelőtti budapesti sajtótájékoztatóján. Miután az úriembereket kipenderítették, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezetői bejelentették, ügyvédi letétbe helyezték a West Hungária Bau által követelt több mint 400 millió forintot.

„Az elmúlt időszakban majdnem 600 millió forintot fizettem be annak érdekében, hogy a Zsolnay-gyár ne menjen tönkre, ne számolják fel" - ezzel a felütéssel kezdte budapesti sajtótájékoztatóját Bachar Najari, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonosa. A szír-svájci üzletember az igazgatóság elnökével, Cséplő Petrával közösen számolt be az egyre kuszábbá váló Zsolnay-ügyről - legalábbis, ahogy ők látják.

A két vezetőt egyébként érezhetően megviselték az elmúlt időszak eseményei, borús hangulatban telt a sajtóesemény. Ám még mielőtt elkezdődhetett volna a tájékoztató, egy kisrészvényest, illetve az egyik bulvárlapnak dolgozó újságírót is kitessékelték a teremből.

A kihajított kisrészvényes: "Najari nem szeretné hallani az igazságot"

Szerda délután sikerült elérnünk a sajtóeseményről kidobott kisrészvényest, Kassi Pált. Munkatársunknak telefonon elmondta, a tévések szeme láttára zavarta ki őt a teremből Bachar Najari, mondván, nincs itt semmi keresnivalója, mivel nem újságíró. Kérdésünkre, hogy a húsz éve részvényt birtokló, pécsi születésű férfi miért járhatott így, csak annyit mondott, sok objektív dokumentummal rendelkezik, a főtulajdonos pedig nem szeretné hallani az igazságot.

Ami a vezetőség mondandóját illeti: hangsúlyozták, hogy a június végén esedékessé vált 91 millió forintos helyiadó-tartozásukat Najari a saját vagyonából befizette a pécsi önkormányzat számlájára, a West Hungária Bau (WHB) által követelt több mint 400 millió forintot pedig ügyvédi letétbe helyezték. Mindezt azért tették, hogy a Manufaktúra megmeneküljön. Csakhogy - állítják -, a városházán az összeget nem könyvelték le, mondván a vagyonfelügyelő ehhez nem adott engedélyt és egy ma reggeli beadvány alapján a letét ellenére is felszámolnák a vállalkozást.

Mint megtudtuk, azért nem utalták a pénzt közvetlenül a WHB számlájára, mert Najariék szerint nem nekik, hanem a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) tartoznak. A pénzintézettel elmondásuk szerint folyamatosan egyeztettek a korábbi időszakban a fizetéssel kapcsolatban, a WHB-val viszont nem tudták érdemben felvenni a kapcsolatot.

Bírálták az Fb-bejegyzéseket

A sajtótájékoztatón a Ledina Kerámia Kft. dolgozói részére létrehozott zárt Facebook-csoport több, kinyomtatott hozzászólásait is kiosztották az újságíróknak. Az ott olvasható bejegyzések alapján Najariék állítják, megtévesztik a munkavállalókat, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t pedig el akarják lehetetleníteni.

Cséplő Petra állítja, az elmúlt húsz év valamennyi adósságát végül - hiába nem ő idézte azt elő - egyetlen ember, Bachar Najari fizette ki magánvagyonából, amely technikai és jogi szempontból is teljesen rendben van. Ennek köszönhetőn a cégnek ma nincs egyetlen forint lejárt tartozása sem.

A Pécsi Újság.hu kérdésére az igazgatótanács elnöke elmondta, maguk sem tudják, mi lesz a Ledina Kerámia Kft.-hez vándorolt munkavállalókkal. Mindenesetre kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy hetek óta úgy fizetik az alkalmazottakat, hogy valójában nem dolgoznak.

Szintén érdeklődtünk a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél indított adóhatósági vizsgálatról. Ezzel kapcsolatban annyit tudtunk meg, hogy gyanúsítás nem történt, a lefoglalások egy része viszont jogtalan volt.

Mindenesetre a pereskedések, viták közepette a gyárban a vezetőség szerint napjainkban is folyik a termelés, megrendelések pedig belföldről és külföldről is érkeznek.


Képünkön Bachar Najari látható.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva