Képzésen vett részt Baranya képviselőinek több mint 90%-a

2014. december 16. kedd 17:45

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény írja elő, hogy a megválasztott önkormányzati képviselők - eskütételüket követően három hónapon belül - kötelesek részt venni a kormányhivatal által szervezett képzésen.

A Baranya Megyei Kormányhivatal járásonként, a járási hivatalok székhelyén szervezte az önkormányzati képviselők kötelező képzését. Ennek alapvető oka az volt, hogy a képviselőknek ne kelljen nagyobb távolságra utazniuk, így könnyebben beilleszthették programjukba a részvételt. 

Mind a tíz baranyai járásban szervezett képzésen a képviselői megjelenés meghaladta a 90%-ot - közölte a megyei kormányhivatal. Azoknak, akik más irányú elfoglaltságuk miatt nem tudtak megjelenni a megjelölt napon járási székhelyükön, adva volt a lehetőség, hogy más időpontban, más járási székhelyen pótolni tudják kötelezettségük. Bár a polgármestereknek nem írta elő a törvény a képzésen való kötelező részvételt, nagy érdeklődést tanúsítottak a foglalkozások iránt.