Képviselő marad Fodor Ibolya, hiányoznak az összeférhetetlenség kimondásának jogi feltételei

2015. január 29. csütörtök 10:21

Frissítve: 2015. január 29. csütörtök 11:43

Képviselő marad Fodor Ibolya, hiányoznak az összeférhetetlenség kimondásának jogi feltételei

FRISSÍTVE: PÁVA MÁSKÉNT DÖNTÖTT VOLNA. Ilyen sem volt még Pécsen: zárt ülésen tárgyalta a közgyűlés, hogy vajon kizárhatja-e soraiból Fodor Ibolya egyéni körzetben megválasztott önkormányzati képviselőt, aki tavaly októberben az egyik kertvárosi választókörzetben szerzett mandátumot.


Páva sajnálja, hogy így döntöttek

Páva Zsolt, Pécs polgármestere az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz csütörtökön délelőtt:

"Sajnálattal vagyok kénytelen tudomásul venni a Közgyűlés döntését, miszerint nem tudta megállapítani Fodor Ibolya független képviselő összeférhetetlenségét, mert egyes képviselők úgy vélték, hogy ez egyedül a bíróság joga.

A magam részéről nagyon bíztam abban, hogy ma egyszer és mindenkorra lezárhatjuk a városunkat eddig igen negatívan érintő „Fodor Ibolya ügyeket", ha már maga az érintett ezt nem teszi meg. Ezzel együtt megértem és elfogadom azokat az aggályokat, miszerint egy önkormányzati képviselőnek nem lehet joga arra, hogy „bírói szerepben" tetszelegjen.

Páva Zsolt
Pécs polgármestere"

Mint korábban megírtuk, az MSZP képviseletében dr. Gulyás Emil kezdeményezte a múlt héten, hogy Fodort fossza meg mandátumától a képviselő-testület.

Az előzményekhez tartozik, hogy a képviselőnőről a választást követően derült ki, hogy az őt támogató Fideszt is megvezette, amikor letagadta, hogy részese volt egy, a megyei napilap kiadóhivatalában elkövetett gazdasági bűncselekménynek, amelynek következtében a bíróság jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre elítélte.

Gulyás a beadványában az önkormányzati törvény 37. § (2) bekezdésére hivatkozva indítványozta, hogy a képviselő-testület a mai ülésén állapítsa meg Fodor Ibolya tekintetében az összeférhetetlenség alapjául szolgáló körülmények fennállását, és mondja ki az összeférhetetlenséget.

Ezt megelőzően a kertvárosi képviselőt a Fidesz a frakciójából való kilépésre szólította fel (aminek eleget is tett), később pedig Páva Zsolt polgármester intézett hozzá levelet, amelyben a szükséges konzekvenciák levonására (azaz a lemondásra) kérte.

Nos, az önkormányzat csütörtök délelőtt zárt ülésen tárgyalta Gulyás javaslatát, s mint a polgármester egy perccel ezelőtt bejelentette, a testület azt a döntést hozta, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésének jogi feltételei hiányoznak (így ez az út nem járható). Fodor egyébként, ahogy az elmúlt időszakban többször, most sem jelent meg a közgyűlésen.

Archív képünkön: Fodor Ibolya átveszi megbízatását az októberi választást követő első ünnepi közgyűlésen. 


P. Zs. - Fotó: Kálmándy Ferenc