Kalandos utakra is mehetünk a pécsi limuzinnal, meglepetésnek sem utolsó

2017. március 21. kedd 11:15

Kalandos utakra is mehetünk a pécsi limuzinnal, meglepetésnek sem utolsó

Pécsett már két éve elérhető a Királyi Limuzin, extra szolgáltatásokkal, vidám hangulattal és emlékezetes pillanatokkal. 

Két éve egy spontán ötletből adódóan jött létre a szolgáltatás, előtte esküvőszervezéssel foglalkoztak a bajai tulajdonosok. Mára már Pécsett is bérelhető a limuzin, amelyet mindenki számára elérhetővé szerettek volna tenni, így - a tulajdonos elmondása szerint - lényegesebben alacsonyabbak az árak, mint a többi településen.


Rengetegen rendelték szülinapra a luxusjárgányt, ami nagy meglepetés volt az ünnepeltnek. Több baráti társaság is kibérelte már ajándéknak, s egész éjszaka a limuzinban ünnepeltek. Előfordult olyan is, hogy csecsemőt szállítottak a keresztelőre, a barátok és a család többi tagja pedig csak ámult és bámult, vajon ki érkezett meg az ünnepségre ilyen sztároknak dukáló körülmények között.


Egyszer egy ötvenedik házassági évforduló alkalmából rendelte meg egy család a limuzint. A házaspár mit sem sejtett, s egyszer csak a házuk elé érkezett az autó. A sofőr kiszállt és eligazítást kért a házaspár hölgy tagjától, mintha eltévedt volna, s megkérdezte merre találja a címet, illetve megkérte a házaspárt, hogy ha van idejük, segítsenek neki eljutni oda. A limuzinban kiderült a meglepetés, s szó szerint sírva fakadtak az ünnepeltek, annyira meghatotta őket az ajándék és az esemény.


Sok esküvőn is járt már az autó, mesebeli módon feldíszítve, a friss házasok nagy örömére. Ugyanakkor lánykérésre, különböző családi programokra, gyerekzsúrokra, s szalagavatókra is megrendelték már.

Pauska Petra