Jövő tavasszal végre elkezdődik az autópálya építése Bóly és a horvát határ között

2017. június 15. csütörtök 08:27

Jövő tavasszal végre elkezdődik az autópálya építése Bóly és a horvát határ között

A Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható határozat szerint 2018 tavaszán kezdődhet az M6-os autópálya meghosszabbítása a határig. A Bóly és Ivándárda közötti szakasz kialakítása 48,7 milliárd forintba kerül. 


A térség gazdaságának további erősödését, az idegenforgalom növekedését várják a szakemberek régóta napirenden lévő építkezéstől, az M6-os sztráda határig tartó meghosszabbításától. Noha egy rövid, 19 kilométeres szakaszról van szó, a jelentősége mégis nagy, mivel általa megszűnik a Baranyát átszelő autópálya zsákutca jellege, lényegében új kijáratot kap az ország Horvátország, s vele az Adria fele.

A Magyar Közlönyben olvashatók szerint a kormány 2014-2020 közötti, uniós forrásból megvalósítani tervezett nagyprojektjei között van az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszának megépítése is.

A most közzétett ütemterv szerint idén november végéig megindítják a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást, majd jövő április végén megkezdődhetnek a kétszer kétsávos szakasz építési munkálatai.
A közelmúltban már elkészült az M6-os autópálya Bóly-Ivándárda szakaszának nyomvonalterve, a környezeti hatástanulmány elkészítését célzó pályázatot ugyancsak kiírták.

A 19 kilométer hosszú rész építése 48, 7 milliárd forintba kerül. A szakasz az M60 elválási csomóponttal együtt négy külön szintű csomóponttal, egy komplex és egy egyszerű pihenőhellyel, két híddal, két tengelysúly-mérővel és egy mérnökségi teleppel épül. A terv a Villányi csomópont megvalósítását is tartalmazza.

Képünk illusztráció.

 

M. B. - Fotó: Kálmándy Ferenc