Jogerősen is elítélték a jogosítványgyár „dolgozóit"

2015. augusztus 25. kedd 16:00

A Pécsi Ítélőtábla kedden lényegében helybenhagyta a Szekszárdi Törvényszék korábbi határozatát, így jogerősen is bűnösnek mondták a szekszárdi jogosítványgyárként elhíresült büntetőügy szereplőit. 

Amint arról beszámoltunk (írásunk lásd a kapcsolódó anyagoknál, jobbra fent) a fellebbezéseket követően a Pécsi Ítélábla járt el abban az évek óta húzódó büntetőügyben, amelyben tanulóvezetők mellett egy szekszárdi vizsgabiztos, két autósiskola vezetője valamint egy szakoktató volt érintett. 

A vádlottak a vád szerint pénzt kértek, fogadtak el, illetve adtak a sikeres vizsgák érdekében. Jellemzően néhány tízezer forint volt a tarifa, de akadt olyan vesztegető, aki egy birkával fizetett.

A Szekszárdi Törvényszék az elsőrendű vádlottat - a közlekedési hatóság volt munkatársát - negyvennégy rendbeli vesztegetés miatt két év felfüggesztettre ítélte, s 925 ezer forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. Az autósiskolák vezetői és az oktató ugyancsak felfüggesztett büntetést kaptak, valamint eltiltották őket munkájuk gyakorlásától, az őket megvesztegető tanulóvezetők pedig megrovást kaptak.

Ez az ítélet fellebbezések hiányában részben jogerőre emelkedett, a másod- és harmadrendű vádlottak, illetve a tanulóvezetők egy része azonban felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így ügyükben a tábla mondta ki az utolsó szót Pécsett.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntető tanácsa az első fokon eljárt Szekszárdi Törvényszék ítéletét annyiban változtatta meg, hogy az ötödrendű vádlott a terhére rótt közélet tisztasága elleni bűncselekményeket tettesként követte el. A másodfokú bíróság a törvényszék ítéletének bűnügyi költségekre vonatkozó részét hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot e körben különleges eljárás lefolytatására utasította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Forrás: Pécsi Ítélőtábla