Jegyeket, bérleteket! – Újabb ellenőrök állnak munkába a pécsi buszokon, hogy kiszűrjék a potyautasokat

2016. február 15. hétfő 13:16

Jegyeket, bérleteket! – Újabb ellenőrök állnak munkába a pécsi buszokon, hogy kiszűrjék a potyautasokat

Tizenkétszeresére nőtt a pécsi helyi járatú buszokon dolgozó ellenőrök száma. Volt azonban honnan elindulni, a kezdetekkor ugyanis mindössze egyetlen ilyen munkatársat foglalkoztatott a buszos cég.

A tavalyi esztendőben havonta átlagosan 115 ezer elővételi menetjegyet váltottak a Tüke Busz Zrt. járataira, e mellett pedig átlagosan havi 38 ezer bérletet értékesítettek. Ezek a számok a korábbi időszakokhoz képest magasabbak, és a január most is jobb adatokat hozott: már 40 ezer bérlet és 130 ezer jegy talált gazdára.

A javuló tendencia nagyban köszönhető a járműveken dolgozó ellenőröknek - akikkel egyre gyakrabban találkozhatnak az utasok.

- Amikor Pécs saját kézbe vette a privatizáció után a közösségi közlekedést, mindössze egy ellenőr dolgozott a rendszerben - idézte fel Dr. Bokor Károly, a BIOKOM Nonprofit Kft. Pécsi Mobilitási Központjának vezetője. Hozzátette: jelenleg tizenkét ilyen munkatárs teljesít szolgálatot, a következő hetekben pedig tizennégy főre bővül az állomány.

Nagyjából a működés felét állják az utasok

A pécsi közösségi közlekedés működési költségeinek körülbelül negyvenhat százalékát fedezik a menetdíjakból érkező bevételek. E mellett további közel 12 százalékot tesz ki az államtól érkező szociális menetdíj-támogatások - ilyen a kedvezményes bérletek és ingyenes utazások után kapott térítés.

Mint megtudtuk, az ellenőrökkel kapcsolatban megalapozott panasz alig érkezik. Sőt, a tapasztalatok alapján a többség elismeri a munkájukat.

Persze, a növekvő utasszámhoz nem csak a hatékonyabb ellenőrzés, hanem a nemrég kibővített kedvezmények is hozzájárulnak.

- Számos kedvezményes bérletkonstrukciót is bevezettünk az elmúlt időszakban a pécsi közösségi közlekedésben, így olyanok is igénybe veszik a szolgáltatást, akik ezt korábban nem tették meg. Többek között a kisgyermekkel utazók, a polgárőrök, a közfoglalkoztatottak is olcsóbban juthatnak ma bérlethez, mint évekkel ezelőtt - fogalmazott.

Dr. Bokor Károly szerint jó eredménynek számít, hogy a menetjegyekből és bérletekből befolyó bevétel a kedvezmények ellenére sem csökkent.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva