Itt tényleg a lét a tét: Leikauf Tibor szerint túl ritkán ellenőrzik a kéményeket

2016. október 25. kedd 09:19

Itt tényleg a lét a tét: Leikauf Tibor szerint túl ritkán ellenőrzik a kéményeket

Novembertől Baranya megyében is átveszi a kéményseprési feladatot a Katasztrófavédelem. Leikauf Tibor szerint a jelenlegi rendszer ezer sebből vérzik, amelyet az is jelez, hogy idén többen haltak meg szén-monoxid mérgezés miatt, mint tavaly egész évben. A szakember szerint túl ritkán ellenőrzik a kéményeket.

Jelentős változásokat hozott az idei nyár a kéményseprés vonatkozásában. Egyrészt júliustól - a rezsicsökkentés jegyében - ingyenessé vált az ellenőrzés, illetve a felülvizsgálatok gyakoriságát is csökkentették, így az évi egy helyett mindössze kétévente egyszer kell ezt megejteni a gázüzemű berendezések esetében. (A vegyes tüzelésűeknél már 2014-ben évi kettőről egy alkalomra vitték le kötelező felülvizsgálatok számát - a szerk.) Szintén fontos változás, hogy a nyár közepétől a feladatot a Katasztrófavédelem látja el.

Leikauf Tibor, a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke szerint nemhogy csökkenti, növelni kellett volna az ellenőrzések gyakoriságát.

- Még az egy éves periódus is hosszú idő volt, hiszen viszonylag gyakran fordulnak elő átalakítások az ingatlanokban, amely akár életveszélyes helyzetet is teremthet. Elég csak arra gondolni, ha valahol nyílászárót cserélnek és a jobb szigetelés miatt a korábbinál kevesebb levegő jut be a lakásba. Sőt, akár egy szagelszívó vagy ruhaszárító problémákat okozhat - nyilatkozta hírportálunknak a pécsi szakember. Hozzátette: egyes kéményeket akár évente négyszer is ellenőrizni kellene.

Új készülékekkel a mérgezés ellen

Október 15-tel beköszöntött a fűtési szezon, amivel együtt megnő a szén-monoxid mérgezések veszélye is. Amint arról hírportálunkat tájékoztatták, az E.ON Hungária Zrt. a közelmúltban hárommillió forint értékben ötven darab professzionális szén-monoxid-mérő készüléket adományozott a Katasztrófavédelem számára. A készülékekből a baranyaiaknak is jutott.

Mint elmondta, függetlenül attól, hogy a Katasztrófavédelem hogyan állt át az új rendszerre, a legnagyobb probléma a jogi szabályozással van. Ezen - fogalmazott - változtatni kell, bár szerencsésebb lett volna, ha figyelembe veszik a szakma véleményét is, mielőtt átalakítják a rendszert.

Baranya megyében a Katasztrófavédelem november elsejétől veszi át a kéményseprési feladatokat. Egyedül a siklósi körzetben marad minden a régiben, az ottani vállalkozóval ugyanis még 2023-ig él a szerződés. A magánvállalkozóként dolgozó pécsi kéményseprők nem adják fel, továbbra is a szakmájukban szeretnének dolgozni.

- Megpróbálunk a közületi munkákból megélni, többek közt az önkormányzati lakások, üzemek, cégek és egyéni vállalkozók épületeit vizsgáljuk.

Hogy lesz-e elég munkájuk a megélhetéshez, rövid időn belül eldől.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva (archív)