Idén videokolkoszkópot vesznek az adományból Pécsett

2014. szeptember 16. kedd 10:48

Hatalmas sikert és rekordszámú nevezést hozott a 6. Fuss a Rákgyógyításért, immár hagyományos pécsi jótékony célú rendezvény. A Magyar Posta Zrt. égisze alatt működő szervező, a Dunántúli Postás SE így az eddigi legmagasabb összeget, több mint két és félmillió forintot utal át a kedvezményezett, pécsi székhelyű Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány javára.

Az időjárás a kegyeibe fogadta a szervezőket, hiszen gyönyörű napsütés, és 21-22 fokos hőmérséklet várt azokra, akik a testmozgást összekötötték a jótékony adakozással.

- A 2302 résztvevőnek köszönhetően, az ezer forintos nevezési díjakból és a tombolajegyek bevételeiből végül 2 551 000 forintot utalhatunk át a Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány javára - összegezte az adatokat Pesti László, a szervező Dunántúli Postás SE elnöke.

A pénz biztosan jó helyre kerül, hiszen az alapítvány a korábbi években rendezett „Fuss a Rákgyógyításért" rendezvények révén komfortos pihenőszobát alakított ki és modern műszereket is beszerzett, melyek a daganatos betegek gyógyulását segítik.

- Nagy öröm számunkra, hogy évről évre egyre többen állnak a nemes cél mellé - mondta el a rendezvényt követően Dr. Gőcze Péter professzor, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, az alapítvány elnöke. Az idei összegből olyan ún. videokolkoszkópot tervezünk beszerezni, melynek segítségével a legapróbb elváltozások is felfedezhetőek, jelentősen növelve ezzel a gyógyulás esélyét.