Hiába kérik, nem szállnak be az önkormányzatok a nem pécsi, de itt tanuló gyerekek ebédjébe

2016. szeptember 05. hétfő 16:09

Hiába kérik, nem szállnak be az önkormányzatok a nem pécsi, de itt tanuló gyerekek ebédjébe

Félévente több több mint háromszáz települést keres meg a pécsi önkormányzat azzal, hogy fizessenek étkezési hozzájárulást a baranyai megyeszékhelyen tanuló, de náluk lakó gyermekek után. A többség beint, és nem fizet - igaz, ez erre nem is kötelezhetők. 

Nagyjából kétezer olyan diák tanul és étkezik Pécsett, akiknek nem a városban van a lakóhelyük, vagyis vagy naponta ingáznak a város vonzáskörzetéből, vagy kollégiumban laknak.

Ez a létszám átlagosan három- négyszáz településről jön össze.

Az idevágó törvény egyik passzusa alapján a más településekről járó gyermekek után a lakóhelyük szerinti önkormányzatoktól az őket fogadó városok kérhetik az étkezési nyersanyagnormán felüli bekerülési költség összegét megfizetését. Pécsett erről 2013-ban határozatot is hoztak, ám az érintett települések egyáltalán nem mutatnak hajlandóságot a fizetésre.

Sőt, előfordul, hogy az erre irányuló megkeresések kiverik a biztosítékot, mint például legutóbb Kiskunfélegyházan, ahol - helyi hírforrások beszámolói szerint - „kikerekedett szemmel olvasta" a polgármester és képviselő-testület is azt a levelet, amelyben Pécs a 2016 januártól júniusig terjedő időszakban Pécsett étkezést igénybe vevő két gyermek után összesen 4.757 forint megfizetését kérte, majd meg is tagadták azt.

Milliók az ablakban

Pécs esetében már pár hónap alatt is jelentős hiány keletkezik emiatt. 2014 első félévében például a nem pécsi diákok után fizetendő összeg 62 millió forint volt, ám ebből mindössze 3 millió forintot fizettek be a települési önkormányzatok.
A város álláspontja szerint minden önkormányzatnak feladata, hogy a „saját gyerekek" után megfizesse a költségeket, legyen szó ebédeltetésről vagy kollégiumi teljes ellátásról.


A pécsi polgármesteri hivatal Humán Főosztályán hírportálunk ezzel kapcsolatos érdeklődésére úgy fogalmaztak, Pécs vonzáskörzetére figyelemmel indokolt volt az a döntés, hogy a más településekről járó gyermekek után a lakóhelyük szerinti önkormányzatok az étkezési nyersanyagnormán felüli bekerülési költség összegét hozzájárulásként megfizessék. Azonban az települések többsége elzárkózik a fizetés elől arra hivatkozva, hogy a hozzájárulás kérése csak lehetőség az önkormányzat részéről, a fizetés nem viszont kötelező. Ebből adódóan a behajtásra nincs mód.

Ugyanakkor az önkormányzatnál arra is felhívták a figyelmet, hogy miután a gyermekétkeztetés normatívája évről évre emelkedik, indokolt lenne a jogszabály módosítása.

Képünk illusztráció.

 

M. B. - Fotó: MTI