Három baranyai településen kell időközi választást tartani

2014. október 30. csütörtök 11:32

Három baranyai településen kell időközi választást tartani

Kishajmáson, Kisbudmérban és Tengeriben a teljes választási eljárás az elejéről kezdődik, azaz új jelöltek is indulhatnak a választáson.

A jogszabályok szerint azokon a településeken kell időközi önkormányzati választást tartani, ahol október 12-én jelöltek hiányában elmaradt a voksolás, vagy a választást megtartották ugyan, de szavazategyenlőség miatt eredménytelen lett a voksolás.

Az időközi választás kitűzésére a helyi választási bizottságoknak 30 napjuk van, és 80-100 napon belülre kell kitűzniük a választást, így várhatóan ezekre az időközi választásokra csak a jövő év elején kerül majd sor - tette hozzá.

Szavazategyenlőség miatt kell időközi polgármester-választást tartani: Tengeriben, míg elegendő számú jelölt hiányában elmaradt az egyéni listás választás, ezért időközi voksolást kell tartani Kishajmáson és Kisbudmérban a baranyai települések közül.