Fürdőruhás futás, éneklés, ünnepi sör - na, ilyen lesz az idei pécsi advent

2014. november 25. kedd 16:05

Fürdőruhás futás, éneklés, ünnepi sör - na, ilyen lesz az idei pécsi advent

Pénteken kezdődik a Széchenyi téren a IV. Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár. Az egészen karácsonyig tartó rendezvénysorozaton többek közt jótékonysági fürdőruhás futással, kóruszenével, egyedi termékekkel és ünnepi sörrel várják az érdeklődőket. Őri László alpolgármester szerint "az árusok kiválasztásánál a minőség volt a fő szempont".

Immár hagyomány, hogy a karácsonyt megelőző hetekben az adventi vásáron nem csak az ilyen-olyan portékákkal, hanem különböző programokkal is várják a pécsieket. Nem lesz ez másként most sem.

Dr. Őri László alpolgármester munkatársunknak azt mondta „a hagyományos attrakciók mellett idén több rendezvény is civil összefogásnak köszönhetően valósul meg". A programok közt találhatunk játékos és zenés eseményt, mint például az úgynevezett Swing Karácsonyt, gospel előadást, de fellép a Bartók Béla leány- és férfikar, valamint ismét énekelnek majd a városháza erkélyéről.

Aki pedig az extrém karácsonyi hangolódás híve, akár a belvárosi fürdőruhás kocogáson is részt vehet. A nevezési díjjal (egyéni: ezer forint, családi: kétezer forint) az Eurakvilo Gyermekonkologiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítványt támogatják a résztvevők.

Az árusok kínálatában - ahogy azt a rendezvény neve is mutatja - elsősorban az egyedi kézműves termékek szerepelnek, de a forralt borból és az ünnepi pécsi sörből sem lesz hiány.

- Az árusok kiválasztásánál a fő szempont a minőség volt, mely elsősorban a kézműves termékeket érinti, de a vendéglátók, borászok esetén is fontosnak tartottuk, hogy termékeik jó minőségűek, és az ünnephez illőek legyenek - fogalmazott a nemrég megválasztott városvezető.

Az árak tavalyhoz képest várhatóan nem csökkennek - igaz, a minimális bérleti díj emelés miatt -, nem is emelkednek számottevően.

A IV. Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár részletes programja ide kattintva érhető el.

Képünk egy korábbi pécsi adventi vásáron készült.

Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc