Folytatódott a szabadegyetemi konferenciasorozat

2017. január 13. péntek 16:30

Folytatódott a szabadegyetemi konferenciasorozat

Január 11-én Nő és férfi címmel folytatódott a szabadegyetemi konferenciasorozat. A témáról Udvardy György pécsi megyéspüspök mellett Bereczkei Tamás pszichológus, a PTE BTK dékánja, valamint Törőcsik Mária közgazdász tartott egyenként húszperces előadást.

„Nagyon érdekes önmagában a cím is. Férfi és nő: kapcsolatot, egymás mellé rendelést és viszonyt is kifejez, de kifejezi az egységet is." - mondta Udvardy György pécsi megyéspüspök a szabadegyetemi konferenciasorozat januári előadásán.

A főpásztor hozzátette: „Egy olyan valóságról beszélünk, aminek mi magunk is részesei vagyunk. Fontosnak látom napjainkban ennek a kérdésnek a bibliai antropológiai megközelítését. Egyik legnagyobb kérdésünk ma Európában, hogy ki az ember, és ezt ki mondja meg, ezen belül pedig ki a férfi és ki a nő. Kétségtelen tény, hogy mindezt nagymértékben befolyásolják a társadalmi szerepek, a gazdasági változás, a hagyomány. Éppen ezért szükséges abból a világos alapból kiindulni, hogy boldogok legyünk akként, akik vagyunk."

Bereczkei Tamás pszichológus, a PTE BTK dékánja, a két nem közötti különbségről beszélt. Arról, hogy a különbség mennyire alkati, pszichológiai jellemző, mennyire a nevelés befolyásolja.
„Mi az, ami a férfiakra jellemző, mi az, ami a nőkre. Nagyon jó lenne, ha nem egymás szerepét vennénk át, hanem a férfiak maradnának férfiak, a nők pedig nők, és egymást kiegészítő, egymást erősítő szerepeket vállalnánk." - fogalmazott Bereczkei Tamás.

Törőcsik Mária közgazdász a férfiakról és nőkről mint fogyasztókról és vásárlókról beszélt. Előadásában a különböző vásárlói magatartások közti különbségeket és hasonlóságokat vizsgálta.
„Rámutatok arra, hogy milyen különbségek vannak férfiak és nők között, amelyeket látunk a hétköznapokban, mégis érdekes kiemelni. Próbálok arra is rávilágítani, hogy milyen társadalmi problémák adódnak a férfi és a női életút kapcsán." - mondta Törőcsik Mária.

A szabadegyetemi konferenciasorozat február 8-án, Egészség, teljesség témában folytatódik.  Előadók: Udvardy György pécsi megyéspüspök, Falus András - genetikus és Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus.

Forrás: Pécsi Egyházmegye