Figyelem, húszezer 1955 és 1959 között született leendő nyugdíjas baranyait érintenek az alábbiak

2014. augusztus 28. csütörtök 13:47

Az 1997. évi LXXXI. törvény 96/B. §- alapján 2014. augusztus 25-től kezdődően a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek hivatalból indított eljárások keretében megkezdik a nyugdíjbiztosítás nyilvántartás adatainak egyeztetését és a szolgálati időjogosultsági idő igazolását a biztosított, volt biztosított biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyaira és kereseteire vonatkozóan. Az 1955-1959. évben született adategyeztetésben érintett első korcsoport létszáma Baranya megyében 19 943 fő. Az alábbiakban az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság ezzel kapcsolatos hivatalos tájékoztatóját olvashatják.

Ez azt jelenti, hogy egy új szolgáltatás keretében minden biztosított, volt biztosított személy a lakóhelye szerinti megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóságtól először egy előzetes tájékoztató levelet kap a hivatalból történő adategyeztetés megkezdéséről, az eljárással kapcsolatos tudnivalókról. Ezt követően a hivatal küld egy részletes kimutatást azokról a szolgálati idő és kereseti adatokról, amelyet az elmúlt évtizedekben a munkáltatók bejelentése alapján a nyugdíjbiztosító a központi elektronikus rendszerében tárolt és amely minden egyes személyre vonatkozóan elkülönülten tartalmazza a majdani öregségi nyugdíjnál figyelembe vehető szolgálati idő és kereseti adatokat.

A kimutatás tartalma: a biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idők, nők esetén a nők kedvezményes nyugdíjához figyelembe vehető jogosultsági idők, a foglalkoztatók adatai, az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem, az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztató által levont, befizetett nyugdíjjárulék, illetve azok a szolgálati időnek minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulék-, illetve nyugdíjjárulék-fizetés, de a nyugdíj megállapításánál figyelembe vehetők.

Eddig is volt lehetősége mindenkinek jóval a nyugdíjkorhatár betöltése előtt megismerni a róla nyilvántartott adatokat a nyugdíjbiztosítás nyilvántartásából, mert ezt a jogszabályok lehetővé tették, de azok az eljárások mindig az ügyfél kérelmére indultak.

2013-tól kezdődően már az említett új jogszabály szerint lehet kérelmezni a nyilvántartás adatainak egyeztetését és a szolgálati idő igazolását.

A hivatalból történő eljárások lényege, hogy nem kell kérelmezni, hanem a hivatal gyűjti össze a saját elektronikus nyilvántartásából egyénenként és értesíti az ügyfelet, hogy rá vonatkozóan milyen szolgálati időket és kereseti adatokat tart nyilván a foglalkoztatók adatszolgáltatásai alapján.

Az első ütemben az 1955-1959. között születettekkel fog megtörténni az adategyeztetés.

Az első korosztályt követően kerül sor az 1960. évben vagy azt követően született biztosítottak, volt biztosítottakkal történő adategyeztetésére. Egy ötéves korcsoport kiértesítésére két év áll rendelkezésre.

A hivatalból történő adategyezetésben első körben érintett korosztályok öregségi nyugdíjkorhatára az alábbi: az 1955-ben születettek nyugdíjkorhatára 64 év, az 1956-ban születetteknek a 64. életév betöltését követő 183. nap, az 1957-ben vagy azt követően születettek esetében a betöltött 65. életév.

Ez azt jelenti, hogy az 1955-ben születettek 2019-ben, az 1956-ban születettek 2020-ban, 1957-ben született 2022-ben, az 1958-ban születettek 2023-ban, az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be az öregségi nyugdíjkorhatárt, vagyis még jóval a korhatár betöltése és a nyugdíj megállapítása előtt le lehet folytatni az eljárásokat és az ügyfelekkel időben lehet tisztázni az esetleges eltérő adatokat.
A hivatalból történő adategyeztetés ütemezetten történik, hogy legyen idő minden egyes ügyfél ügyében, illetve hatósági eljárásban az adatok teljes körű kivizsgálására.

A nyugdíjbiztosítás központi elektronikus nyilvántartásában 1959-től kezdődően minden olyan adat szerepel, amelyet a foglalkoztatók, illetve az adatszolgáltatásra kötelezettek az előírt jogszabályok alapján jelentettek.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy voltak olyan adatszolgáltatások, amelyek nem pontosan kerültek beküldésre. Vannak olyan szolgálati időnek minősülő időtartamok is, amelyek nem szerepelnek a nyugdíjbiztosító nyilvántartási adatbázisában, mert azokat nem a foglalkoztatóknak kellett jelenteni. Ilyen pl. a felsőfokú tanulmányok (egyetem, főiskola) ideje, vagy azok a sorkatonai idők, amelyek nem valamilyen munkaviszony alatt történtek.

Az adategyezetési eljárás keretében lehet tisztázni a beszámítani kért időszakra vonatkozó igazolások (leckekönyv, katonakönyv, stb.) egyidejű benyújtásával. Akkor sincs probléma, ha az igazolással nem rendelkezik az ügyfél, mert a jelzés alapján a hivatal beszerzi a megfelelő hivataltól az igazolásokat és bejegyzi a nyilvántartásba.

Lehetnek olyan időszakok is, amelyeket a foglalkoztató egyáltalán nem, vagy hibásan jelentett. Ha az ügyfél megkapja a kimutatást a hivatalnál nyilvántartott adatokról, 90 nap áll rendelkezésére, hogy jelezze az eltérést és ha rendelkezésére állnak bizonyító erejű dokumentumok, pl. foglalkoztatói igazolás, társadalombiztosítási kiskönyv, munkakönyv, stb. azt is meg kell küldenie, mert ezzel jelentősen tudja segíteni az adategyeztetést. Amennyiben nem áll rendelkezésre bizonyító erejű dokumentum a jelzés alapján a hivatal kivizsgálja, megkeresi a volt foglalkoztatót, illetve annak megszűnése esetén a jogutódot, iratmegőrzőt, vagy ellenőrzés útján beszerzi az ügyfél által beszámítani kért adatokat.

Az adategyeztetési eljárások hagyományos módon indulnak, postai úton kerülnek megküldésre, de az első pillanattól van lehetőség elektronikus ügyintésére is nagyon egyszerűen, ügyfélkapus azonosítással. Abban az esetben, ha az egyeztetési eljárás lefolytatását elektronikusan kéri az ügyfél, azt a www.magyarorszag.hu oldalon a „Nyugdíjbiztosítási adategyeztetés" menüpontban, vagy a www.onyf.hu oldalon a „Nyugdíjbiztosítási adategyeztetés" menüpontban érheti el, az Ügyfélkapun történő belépést és a TAJ szám megadását követően a „Elektronikus ügyintézésre váltok" gomb megnyomásával. Az eljárás bármely szakaszában lehetősége van áttérni hagyományos ügyintézési módról elektronikusra, illetve elektronikusról hagyományosra.

A hivatalból történő adategyeztetés ütemezetten történik, hogy minden egyes ügyfélre, illetve hatósági eljárásra a szükséges időt rá lehessen szánni.

Ha az ügyfelek telefonon szeretnének általános tájékoztatást kérni vagy a konkrét ügyekben ügyet intézni Call Centeren keresztül is megtehetik. Amennyiben személyesen szeretnének ügyet intézni úgy arra is van lehetőség, hogy előzetesen időpontot foglaljanak, így sorban állás nélkül intézhetik ügyeiket a megyei igazgatóságok ügyfélszolgálati irodáiban.

Nem kell adategyeztetési eljárást indítani azoknak, akik részére saját jogú nyugdíjat, bármilyen korhatár előtti ellátást, vagy más, szolgálati idő alapján kiszámított ellátást állapítottak meg, illetve 2009. december 31-ét követően szolgálati idő elismerési kérelmet állapítottak meg, vagy már kérelemre indítottak adategyeztetési eljárást.

Összefoglalva: a nyugdíjbiztosítás hatósági eljárásában 2014 augusztusában elkezdődik egy olyan ügyfélközpontú, a hivatal oldaláról kezdeményezett adategyeztetés, melynek során minden biztosítottat, volt biztosítottat részletes kimutatásban tájékoztatja a lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóság a nyugdíjhoz figyelembe vehető összes adatáról. Amennyiben eltérés mutatkozik, úgy az ügyfél jelzése alapján a hivatal kivizsgálja, szükség esetén beszerzi a szükséges adatokat, majd az eljárások végén jogerős határozattal lezárt egyéni nyugdíjjogszerzési adatok kerülnek bejegyzésre a nyugdíjbiztosítás hatósági nyilvántartásába. Azt követően a nyugdíjba vonuláskor az egyéni nyilvántartási adatok alapján már könnyen, gyorsan megtörténhet a nyugellátások megállapítása.

 

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság