Fantombuszok Pécsett? Á dehogy, csak kicsit nagyon megváltozott a városi tömegközlekedés

2016. szeptember 30. péntek 16:49

Fantombuszok Pécsett? Á dehogy, csak kicsit nagyon megváltozott a városi tömegközlekedés

A szeptemberben bevezetett új menetrend alaposan megkavarta a pécsi tömegközlekedést, néhányan "fantombuszokként" emlegették azokat a járatok, amelyek nem érkeztek meg, vagy éppen megálltak ott is, ahol egyébként nem kellett volna. A BIOKOM Nkft. Mobilitási Központjától megtudtuk, hogy a jelenség a megállók számának bővítésével, a gyorsjáratokkal, illetve az elhúzódó útfelújítások miatti torlódásokkal magyarázható.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, szeptember elsejétől életbe lépett a tavaly ősszel kialakított új menetrend a pécsi tömegközlekedésben. Ennek köszönhetően új, gyorsított buszjáratokat vezettek be, amelyek egyes megállók kihagyásával közlekednek, ezáltal gyorsabbá teszik az utazást azokon az útvonalakon, ahol jelentős tömegek utaznak, például a Kertváros és a belváros között. Mint kiderült, a buszozók örömmel fogadták a változtatást, hiszen az első napok tapasztalatai alapján egyre többen veszik igénybe ezeket a járatok, amiket vonzóbbá tett a rövidebb menetidő.

Néhányan viszont értetlenül álltak az új helyzet előtt, mivel olvasónk tapasztalatai alapján a menetrendben jelzett buszok nem érkeztek meg, míg más járatok simán megálltak olyan megállókban is, ahol egyébként nem kellene. Felvetődött tehát a kérdés, mi az oka annak, hogy a "fantom-buszjáratok" közlekedését ilyen nehéz kiszámítani az egyszerű városi polgárnak. Utánajártunk, mit érdemes tudniuk azoknak, akik kicsit összezavarodtak a mindennapi buszközlekedés során.

Érdeklődésünkre BIOKOM Nkft. Mobilitási Központjában azt válaszolták, egy átalakítás mindig okozhat nehézségeket az utazók számára, hiszen a már megszokott helyett egy új rendszert szükséges megjegyezni. Ezért a széleskörű tájékoztatás érdekében kiadványokkal, új webes felülettel és helyszíni tájékoztatással segítették az átállást. A járművezetők is mindent megtesznek a menetrend betartása érdekében, ők viszont a megszokottnál is terheltebbek voltak az őszi időszakra áthúzódó útfelújítások miatt. A legtöbb késést és zsúfoltságot a még be nem fejezett útfelújítások miatti torlódások okozták. Az útfelújítások csökkenésével, majd megszűnésével a megszokott menetidők fokozatosan visszaállnak.

Már a Google-n is megtervezhetjük utunkat

A város mérete miatt elképzelhetetlen, hogy mindenki minden járatot fejben tudjon tartani. A Google és a BIOKOM NKft. együttműködésének köszönhetően viszont szeptembertől a Google Térképen is elérhetővé váltak a helyi buszjáratok, így a vidéki megyeszékhelyek közül elsőként Pécsett tekinthető meg a helyi buszmenetrend, és akár háztól-házig történő utazás is tervezhető a kapcsolódó gyaloglási útvonalak részletezésével. Jelenleg még csak pontos címek megjelölésével, viszont néhány hét múlva már egyes városi buszmegállók kiválasztásával lehet két pont között megtervezni a közösségi közlekedési útvonalakat.

Közölték továbbá, hogy egyes járatok esetében tovább bővítették a megállók számát. Például eddig az 1-es vagy az 55-ös buszok Kertváros felé elhaladtak a Tüzér utcai megállók előtt, de nem álltak meg a megállókban és ezzel kellemetlenséget okoztak több esetben a buszon utazóknak, illetőleg többet kellett gyalogolni a legközelebbi megállóig, amelyet érintettek. A 142-es járat délután a temetői megállókban is megáll annak érdekében, hogy további közvetlen eljutási lehetőséget biztosítson, illetve a 140-es járat is megáll lakossági igényre az útvonalán található minden megállóban. Az új 155-ös járatoknak a Honvéd utca, Klinikai bejáratánál alakítottak ki buszmegállót, így az egyetemvárosi térségben bővíteni tudták a területi lefedettséget is.

A 30-as, 130-as, és a 103-as járatok a Bajcsy-Zsilinszky utcán, az ÁRKÁD-Konzum környékének érintésével közlekednek. Ezen járatok a Széchenyi tér lezárásával kerültek a szűken vett belvárosból elterelésre. A módosítás által az Ifjúság útján lakóknak, dolgozóknak, tanulóknak egy, a Belvároshoz közelebb elhelyezkedő buszmegálló áll rendelkezésükre.

Az elmúlt években Pécsbánya lefedettségén is jelentősen javított a 28-as járatok beindítása, amelyek az András utcában fordulnak meg. Ezen járatok eddig csak csúcsidőben közlekedtek, viszont a közelmúltban bevezetett új menetrendi struktúra nyomán már este is, és hajnalban is érintik a járatok az újonnan kialakított fordulót.

Van, ahol a busz ad elsőbbséget

Meglehetősen furcsa szitu alakult ki Kertvárosban, a Megyeri úton, ahol a körforgalom után a közelmúltban kialakított buszsáv (képünkön) a következő kereszteződésnél a buszt kötelezi elsőbbségadásra. Ezen nem csak a buszsofőrök, de az autósok is meglepődnek.

Hírportálunkat tájékoztatták arról is, hogy a Siklósi úton közlekedő új tranzitjellegű járatok kizárólag alacsony forgalmú megállókat hagynak ki. Ezek a járatok egyébként pluszként álltak forgalomba, mivel az új buszok megjelenésével egyidejűleg lehetőség nyílt a járatok bizonyos területeken való bővítésére is. Ennek nyomán az új tranzitjáratok nem okoznak szolgáltatási színvonal csökkenést azzal, hogy kevesebb helyen állnak meg. Emlékeztettek arra, hogy a gyorsjáratok 2010-ig hozzátartoztak a városi közlekedés mindennapjaihoz, viszont sajnos akkor kényszerűen megszűntek. Az újbóli bevezetés nyomán újdonságként jelentek meg a közösségi közlekedési rendszerben, így a könnyebb megkülönböztetés érdekében E-jelzést kaptak.

Érdeklődésünkre a Mobilitási Központ közölte, hogy a közelmúltban eddig nem érkezett észrevétel arra vonatkozóan, hogy nem állt meg egy járat egy megállóban, ott ahol egyébként meg kellett volna állnia. Viszont amennyiben konkrét esetről van tudomásuk az utazóknak, azt a [email protected] e-mail címen bejelenthetik, mert a jelzett problémákat teljeskörűen kivizsgálják.

Kiss Alexandra - Fotó: Dittrich Éva