Ezúttal Mohácson csapott le a „halkommandó”

2015. július 23. csütörtök 17:40

Ezúttal Mohácson csapott le a „halkommandó”

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalszervezetén belül tíz fővel kezdte meg működését az állami halőri szolgálat. Az állami halőrök az országban bárhol és bármikor bevethetők, ellenőrizhetik a horgászokat, a halászokat, a kereskedelmi halszállítmányokat, a boltokat és a vendéglátó egységeket, ezúttal Mohácson is jártak. 

A NÉBIH két megyére kiterjedő, négynapos ellenőrzést szervezett, Baranyában Mohácson és környékén, Bács-Kiskun megyében pedig Baján és térségében. Az akció célja a horgászattal, halászattal és halforgalmazással összefüggő szabálytalanságok felderítése, valamint az állami halászati őrök terepismereteinek kiszélesítése volt.


Az ellenőrzés kiemelt fontosságát mutatja, hogy Baranya az első helyszín, ahol más társhatóságokkal együtt ellenőriztek az állami halőrök.

A vizsgálat a halászati és a vendéglátó egységek ellenőrzése során szabálytalanságot nem tárt fel. A halboltok ellenőrzésénél viszont a halak származásának igazolása és a haltermékek jelölése nem volt megfelelő. A horgászok ellenőrzésénél kisebb szabálytalanságokkal találkoztak az ellenőrök (pl.: a fogási napló vezetésének hiányossága).

Az állami halőrök a helyszínen jegyzőkönyvet vettek fel, ez alapján a továbbiakban az ügyekkel a NÉBIH Földművelésügyi Igazgatósága foglalkozik.

Képünk illusztráció.

Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal - Fotó: Kálmándy Ferenc