Ezért rendkívüli az idei szentév a megyéspüspök szerint

2016. február 08. hétfő 17:20

Ezért rendkívüli az idei szentév a megyéspüspök szerint

A Pálos Baráti Kör összetartó közösséget alkot azokból, akik érdeklődnek a közel 800 éves rend és a pálos lelkiség iránt, és imádkoznak a szerzetesekért. A Baráti Kör megszokott programja az éves előadássorozat, amelynek idén az irgalmasság a központi témája. A szentmise után a nyitóelőadást Udvardy György megyéspüspök tartotta február 5-én a Pálos-Szent Imre Templomban.

Idén az irgalmasság köré szervezték a Pálos Baráti Kör előadássorozatának tematikáját - a választás a rendkívüli szentév kapcsán esett erre. Minden hónapban más vendég tart előadást, mindig egy meghatározott szempontból értelmezve az irgalmasság fogalmát. Február 5-én a szentmisét követően a nyitóelőadást Udvardy György főpásztor tartotta meg a Pálos-Szent Imre Templomban. A megyéspüspök arra kereste a választ, mi lehetett Ferenc pápa célja az irgalmasság évének meghirdetésével.

Udvardy György megyéspüspök elmondta: „Van néhány rendkívüli szentév. Ilyen a mostani is: a pápa egy fontos gondolatot szeretne ajándékként adni az egész egyház számára. Lényegi, különösen aktuális témát ragad meg: ez az irgalmasság. Rászorulunk az Isten irgalmára, sőt, rászorulunk egymás irgalmára is ahhoz, hogy élni tudjunk."

A szentmise után a nyitóelőadást Udvardy György megyéspüspök tartotta február 5-én a Pálos-Szent Imre Templomban.A főpásztor elmondta: minden szerzetesekhez kötődő csoport az egyházi közösségek lelkületét őrzi. Bár idén sokan, sokszor beszélnek az irgalmasságról, a Pálos Baráti Körnek tartott előadások különleges feladatot jelentenek az előadóknak.

„A közösségen belüli kapcsolatok, az ismertség, a közösség hagyománya, a közösen átélt tapasztalat segít sajátos módon értelmezni. Úgy gondolom, hogy itt, a közösségi együttműködésben a kapcsolatok éltetése, a múlthoz való kapcsolódás fog hatékonyan kiemelkedni." - tette hozzá a főpásztor.

Az előadások még számos további aspektusból értelmezik majd az irgalom fogalmát, többek közt a család, a szegénység, a betegápolás és a közélet szempontjából, összekötve mindezt a pálos szellemiséggel.

Dr. Szentirmay Tamás, a Tartományfőnöki Hivatal vezetője elmondta: „A pálos rend 800 éve mutat fel értékeket Jézus Krisztus követésében és az istenszolgálatban, valamint a nemzet és a haza szolgálatában. Abban bízom, hogy akik ide eljönnek, azok mindezen értékek „eredményeit" láthatják."

A Pálos Baráti Kör húsz éve, 1996 októberében alakult, hogy lelki hátországot, támogató közösséget biztosítson a rendnek. A csoportnak bárki tagja lehet, aki érdeklődik a pálos értékek iránt, és szeretne az egyetlen magyar alapítású, pécsi központú szerzetesrendhez kötődni.

Forrás: Pécsi Egyházmegye - Fotó: Loósz Róbert