Expo Center: három hónap után az új főnök is veszi kalapját
2008. június 02. hétfő 21:36
A Pécsi Közüzemi Rt. és a Városi Vagyonkezelő Kft. összevonásával 2000-ben hozta létre az önkormányzat a PVV Zrt.-t. Néhány évvel később a cég nagyszabású építkezésbe fogott, s közel hárommilliárdból építette fel a két éve átadott, mára kudarctörténetté vált Expo Centert. A létesítmény működtetésére, illetve a komplexum megvalósítására létrehozták a cég száz százalékos tulajdonában álló Pécsi Rendezvényszervező Kht.-t.
Kelemen-éra: van gyanúsított
Közel egy esztendeje folyik az a nyomozás, melyet a városi ügyészség kezdeményezett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. A hatóság az elmúlt évek tíz PVV Zrt.-s ingatlanértékesítését vizsgálta, vizsgálja. Dr. Petréteiné dr. Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője elmondta, szakértőt is bevontak a munkájukba, s egy gyanúsítottat hallgattak ki eddig. Ám sem az ügyről, sem a gyanúsított kilétéről részleteket - folyamatban lévő ügyről van szó, mondta - nem kívánt közölni. Bár korábban nyár elejét, tavasz végét jelölték meg a vizsgálat várható befejezése időpontjául, ezúttal a helyettes vezető azt mondta, őszre zárulhat le a nyomozati szakasz.
A vállalkozásoknak postázott, május 26-án kelt - egy inkognitóját megőrizni kívánó olvasónk által lapunkhoz is eljuttatott - levelet Róth Róbert, a kht. ügyvezetője és a Zrt. vezére, Varga Péter jegyzi. Az iratban az áll, hogy Róth március elsejei kinevezését követően derült ki, hogy a rendezvényszervező felszámolás előtti helyzetben van, s a társaság bankszámláját zárolták.
A levélben foglaltak szerint az elmúlt időszak radikális költségcsökkentéseit követően sem fedezik a bevételek a működési kiadásokat: a társaság a „korábbi gazdasági tevékenysége nyomán keletkezett szállítói tartozásainak pénzügyi rendezésére nem képes".
A helyzetet súlyosbítja, hogy az Expo Centert terhelő - jelzáloggal biztosított - banki terhek meghaladják az ingatlan piaci értékét.
Mindez azt jelenti, hogy egy esetleges felszámolás esetén csak a hitelező bank juthat a pénzéhez, más nem. A két igazgató ezért azt ajánlja a vállalkozóknak, fogadják el, hogy 2008 december 31-ig követeléseik ötven százalékát megkapják - a többi törlesztésétől viszont tekintsenek el.
Varga Péter, a holding vezérigazgatója lapunk kérdésére elmondta, mintegy ötvenmillió forintról van szó, s azért fordultak ehhez a megoldáshoz, mert így legalább részben ki tudják elégíteni a vállalkozók igényeit.
Mindeközben - Kapás Szabolcs februári távozása után - Róth Róbert is beadta lemondását, és június végétől közös megegyezéssel - juttatás nélkül - távozik a posztjáról, valamint a vagyonkezelő cégtől.
Róth lemondását megkeresésünkkor nem indokolta, és nem is kívánt nyilatkozni az ügyben.
Varga Róth távozással kapcsolatban azt mondta, véleménye szerint az ügyvezető elfáradt: egyrészt az elmúlt időszakban a szállítói tartozások miatt folyamatosan keresték jogos követeléseikkel a cégek, másrészt az Expo Center építésének alvállalkozói is rendszeresen kopogtattak ajtaján.
A vezérigazgató szerint ez utóbbi ügyben azonban a sátor generálkivitelezője, a Kipszer Zrt. lenne az illetékes, a pécsi céggel szemben ilyen típusú követelésnek nincs jogalapja.
"Róthnak egyelőre nincs utódja. Két-három munkatárs jöhet szóba, aki a következő időszakban a rendezvényszervezőt elvezényelheti az Expo eladásáig - amíg a cég tevékenységét meg nem szüntetik" - zárta rövidre a jövő alternatíváit firtató kérdéseinket Varga Péter vezérigazgató.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elfüstöltek harminc tonna drogot a...
- Grillsütőt, szarvastrófeákat is...
- Belekapaszkodott az utolsó...
- Ismét két irányban haladhat a...
- Indul a szezon: hétfőtől több vonat...
- Június 12-ig Kelenföldig járnak,...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Őri László: a gyurcsányi...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Szerdán is még döntően napos, nyárias...