Emlékkoncertet tart a Pannon Filharmonikusok zenekar

2017. január 30. hétfő 11:30

Emlékkoncertet tart a Pannon Filharmonikusok zenekar

A természet - mely folyamatos változásával képes inspirálni és megújítani a környezetet - egyben magában hordozza az elmúlás jegyeit. Mély fájdalom a zenekar számára Kocsis Zoltán távozása.

A művész az Ihlető természet című koncert eredeti karmestereként saját maga állította össze annak műsorát, ezért a zenekar úgy kíván a kivételes alkotóra emlékezni, hogy az általa kigondolt hangverseny műveit változatlan sorrendben, kiegészítés nélkül adja elő. A karmesteri pódiumon Bogányi Tibor áll majd.

Kocsis Zoltán, a zenekar első állandó vendégkarmestere minden évadban több projekt megvalósításában közreműködött az együttessel, mely során heteket töltött együtt a Pannon Filharmonikusokkal. A hosszú próbafolyamatok és az azokat követő hangversenyek során évről évre teljesebb képet kialakítva a muzsikusokról és az együttesről, tapasztalatait és véleményét megosztva is segítette a PFZ szakmai munkáját.

A február 4-i koncerten Camille Saint-Saëns két ritkán játszott műve hangzik el. Az első egy szimfonikus költemény, a Phaéton, amely a görög mitológia e tragikus sorsú alakjának történetét dolgozza fel. A kora nemzetközi hírű zongoristájaként is jegyzett Saint-Saëns utolsó, egzotikus hangzásokkal operáló zongoraversenye az „Egyiptomi" alcímet viseli, mely Pécsett a nemzetközileg is elismert neves szólista, Balog József előadásában lesz hallható. Az est zárásaként Ludwig van Beethoven kevés számú programzenei alkotásainak egyikét, a vidéki életképeket bemutató „Pastorale" szimfóniát adja elő a Pannon Filharmonikusok.

Kocsis rendkívül fontosnak érezte a Beethoven életmű gondozását, szimfóniáit pedig példátlannak tartotta a zenetörténelemben, így azokra komoly hangsúlyt fektetett pályája során. A zeneszerzőt pedig mindig a legnagyobbak között említette: „Nincs még egy egyéniség, akiben ilyen teljes lett volna a világ. Bartók Béla is csodálatos egyéniség volt, de teljességgel hiányzott belőle a boldog nyugalom érzése. Beethoven még ezt is nyújtja. Nyugodt és szélsőséges egyszerre. Gyakorlatilag minden emberi tulajdonságot felvonultat." - mondta a művész egy korábbi interjúban.

Az esten a hangverseny mellett Juhász Előd Kocsis Zoltánról írt új könyvének bemutatójára is sor kerül, mely éppen a koncert előtt egy nappal jelenik meg. A szerző a bemutatót követően dedikálja is az új kötetet.

 

Forrás: PFZ