Emlékéremmel díjazták a fiatal pécsi adjunktus nőt

2017. május 19. péntek 13:30

Emlékéremmel díjazták a fiatal pécsi adjunktus nőt

Megjelent a Katasztrófavédelem magazin legújabb száma, amelyben többek között Dr. Tékus Éva egyetemi adjunktussal készült portrét is elolvashatják az érdeklődők.

Néhány éve kötött együttműködési megállapodást a Pécsi Tudományegyetem és a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, amelynek egyik nem titkolt célja az volt, hogy az egyetem kutatói segítsék a megye tűzoltóinak egészségmegőrzését. Húsz és ötven év közötti tűzoltókat választottak ki a pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokságon, akik huszonnégy órás szolgálatuk ideje alatt pulzusszám mérőt viseltek, majd később az egyetem kutatói kiértékelték az eredményeket. A programhoz kapcsolódóan, konferenciákat és egészségnapi programokat is rendezett közösen az egyetem és a megyei katasztrófavédelem. Itt nyílt lehetőség arra is, hogy a pulzusszám mérés mellett, testösszetételt is mérjenek a tűzoltókon. Bizonyos testzsír százalék felett, ugyanis nagyobb az érrendszeri megbetegedések valószínűsége.

A témában Dr. Tékus Évával a Pécsi Tudományegyetem egyetemi adjunktusával beszélgettem, aki munkája elismeréséül nemrég kapta meg a Magyar Rendvédelmi Kar emlékérmét. Tékus Éva a Pécsi Tudományegyetem - Természettudományi Kar - Sporttudományi és Testnevelési Intézet kutató csoportjával dolgozik a tűzoltók egészségmegőrzésén.

A kutatócsoport vezetője, Prof. Dr. Wilhelm Márta. Tékus Éva magáénak érzi a hivatásos állomány életmódváltását célzó kutatásokat, hiszen ahogy ő mondta: „Publikációkkal és eredményekkel kell alátámasztani a témát, majd erre alapozva lehet pályázati forrásokat nyerni. A pályázatok biztos hátteret adnának ahhoz, hogy elinduljunk a kitűzött cél felé vezető úton, amely nem más, mint a hivatásos állomány tagjainak fizikai és mentális egészségmegőrzése hosszú távon." Egy minta kialakítása lenne a legcélszerűbb, amely az egyetem és a megyei igazgatóság együttműködésének egyik kézzel fogható és a gyakorlatban is hasznosítató eredménye lenne a jövőben. A program a fizikai testedzés mellett, táplálkozás tanácsadással és mentálhigiénés elemekkel is bővülne. Az egyetemi adjunktus optimistán áll a kérdéshez, azt mondja, minden programban résztvevőnél az egyéni motivációt kell megtalálni. Ez az egyik kulcskérdése a sikernek.

Tékus Éva 2016-ban védte meg doktori címét, kutatási témája a sportolók edzettségének vizsgálata molekuláris és biológiai mérésekkel. Fiatal egyetemi adjunktusként elhivatottan áll a tűzoltók egészségmegőrzéséhez kapcsolódó kérdéshez, a Magyar Rendvédelmi Kar emlékérmet, pedig külön nagy megtiszteltetésnek érzi.

Nemzetközi adatok már rendelkezésre állnak a műszaki mentéseknél és tüzeknél beavatkozók fizikális és mentális megterheléséről, az egyetem kutatói most azon dolgoznak, hogy a hazai szakirodalom a pécsi tűzoltókon végzett mérésekkel és tudományos igényű cikkekkel gazdagodjon.

Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem