„Elrabolt a zene" - Tabáni István a sportcsarnokbeli koncert után

„A zene uralkodik minden felett, még felettem is" - mondta az eredetileg képzőművésznek készülő Tabáni István, a Csillag születik második szériájának nyertese, az uránvárosiaknak a T-Home és a T-Mobile által rendezett pécsi, sportcsarnokbeli koncert után. Sokan születtek meg televíziós tehetségkutató műsor színpadán, de kevesen tudták tartósan megszerettetni magukat a közönséggel. Tabáni István (képünkön) két év alatt két sikeres nagylemezt tudhat maga mögött, idén tavasszal pedig elnyerte Az év dala Fonogram-díjat is. Tegeződős interjú.

- A Csillag születik című műsorban ismert meg a hazai közönség 2009-ben. Mit jelentett a hírnév, és hogy az éneklés tölti ki most a mindennapjaid?
- Élvezem, amit csinálok, szórakoztat engem is, amellett jó érzés látni a közönség pozitív reakcióit. De igazából munka, nemcsak szórakozni jövök, hanem műsort adni. Még mindig elfog egy kis szorongás, amikor a színpadra lépek, de aztán megszűnik, ahogy meglátom a közönséget. A színpadon egymagam próbálom szórakoztatni, nincsenek háttértáncosaim. Csak a tiszta zene van.

- Milyen érzés volt hirtelen belépni a színpadi világba, ahol egyedül vagy a középpontban?
- Mivel nem ebben a körben mozogtam korábban, furcsa volt először megtapasztalni. Bár a családban voltak, akik zenéltek, nagyapám is énekes volt. Folytatom a családi tradíciót, annak ellenére, hogy a képzőművészet, festészet felé orientálódtam fiatal korom óta. A testvérem mondta egyszer, hogy ha nem próbáltam volna meg a tehetségkutató műsorokat, lehet, hogy nem derült volna ki, milyen zenei adottságaim vannak. Lehet, hogy igaza van, de úgy látszik, az ember nem tudja elkerülni a sorsát.

- Az éneklés vagy a festészet és a rajz erősebb benned?
- Ez utóbbi élt bennem erősen, bár most hadakoznak egymással. Mindegyiket csinálnám, de most az éneklésre kellett tenni a hangsúlyt. A rajz gyerekkorom óta meghatározó, és meg is maradt komolyabb elfoglaltságnak. A zene csak úgy jött, de leginkább a Queen zenéje indította el bennem a zene iránti érdeklődést.

- Milyen zenekarok és egyéniségek formáltak, és hatnak rád ma is?
- Mindenhonnan egy kicsit kaptam. Freddie Mercury mellett erősen hatott rám a Toto. A Boston együttesnél a gitár hangzása volt elképesztő számomra. A magyarok közül például a V' Moto-Rock, és sorolhatnám. Nem utánozni akarom őket, hanem megpróbálok érzéseket, hangzásokat átültetni.

- Említetted, hogy az éneklés szeretete mellett mégis csak munka ez számodra.
- Mint minden, amit bemutatsz. De több is, mint munka. A zenélés már az életem részévé vált, ez tölti ki a mindennapjaimat, ezzel kelek, fekszem. Olyan munka, amit nem lehet abbahagyni, ez egy folyamat. Azért is beszélhetek munkáról, mert rengeteg energia kell hozzá, például amikor új dalt írok, vagy rakok össze zeneileg. Színpadon előadni már mást jelent.

- Marad idő az alkotó munkára?
- Ki kell harcolnom magamnak. Bár nehéz úgy, ha az embernek barátnője, családja van, és kevesebb időt tud fordítani rájuk. Lemezkészítés közben megállás nélkül a dalírással foglalkozom, amiből félreértések is lehetnek olykor a magánéletben. Nyugalom kell az alkotáshoz. A barátnőm támogat, megerősít a munkámban, sőt a múzsám is. De aki nem él ebben, sosem fogja teljesen megérteni, hogy mi zajlik le az emberben ilyenkor. Annyira elmélyülök abban, amit csinálok, hogy észre se veszem az idő múlását.

- Miben változtatta még meg az életed az, hogy országosan ismert lettél?
- A hétköznapjaimban egészen jól élem meg. Nem baj, ha sokan ismernek és keresnek, de olykor vágyom a magányra. Néha eltűnnék, és újra láthatatlan kisember lennék.

- Mit jelent ez a mindennapjaidban? Máshogy élsz?
- Vannak dolgok, amiket megszoktam, és nem tartom szükségét, hogy változtassak rajtuk. A szokásaim rabja vagyok. Ugyanúgy felszállok a BKV-ra ma is, és a többi emberrel utazom. Vagy például terveztem, hogy veszek egy új gitárt, de ott a régi, amin sok dal született. Persze újítanom kell, és kiaknázni a lehetőségeket, hiszen nagyobbak az elvárások is.

- Mik az elvárásaid saját magad felé?
- A zenélés, az éneklés tulajdonképpen egy folyamatos tanulás. A kívülről érkező elvárások mellett nyilván bennem is van egy mérce. Igyekszem folyamatosan képezni magam, és megfelelni. Azt csinálom, amit szeretek, csak az a fontos, hogy érezzem, hogy valami az én dalom vagy az én albumom, hogy rólam szól, az én életérzéseimet tükrözi. A tervem, hogy minél inkább ezt valósítsam meg. Rengeteg zene és ötlet van a fejemben, csak mindig az idővel van a baj.

T. T. - Fotó: Dittrich Éva