Elismerések a Polgári Védelmi Nap ünnepségén

2017. március 03. péntek 17:30

Elismerések a Polgári Védelmi Nap ünnepségén

A Nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője munkája elismeréseként főigazgatói emléktárgyat adományozott polgármestereknek, mentőszervezetek vezetőinek és tagjainak, pedagógusoknak, illetve a polgári védelem különféle szintjein és posztjain tevékenykedő szakembereknek. Baranya megyéből Fukszné Vadász Viktória közbiztonsági referens és Engert Ferenc nyugállományú polgári védelmi alezredes vehetett át emléktárgyat.

Fukszné Vadász Viktória Sellye Járásban Drávafok, Bogdása, Markóc településeken hosszú idő óta kiemelkedően látja el alapbeosztása mellett a közbiztonsági referensi feladatokat, segítve a polgármester és a hivatásos katasztrófavédelem munkáját. Szervezési és feladat koordinációs képességeinek, szakmai felkészültségének köszönhetően a közeli települések katasztrófavédelmi együttműködésében meghatározó szerepet tölt be, ha a helyzet úgy hozza, szívesen besegít a szomszédos települések referenseinek is. A Dráva által érintett településein, sokat tett az árvízi védekezésre történő felkészülés-, a települési önkéntes mentőcsoportok megalakítása és képzése érdekében. Rendszeres és aktív résztvevője szakmai rendezvényeinknek. Eddig kifejtett kimagasló szintű feladatellátása elismeréséül a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője emléktárgyat adományozott Fukszné Vadász Viktória részére.


Engert Ferenc nyugállományú polgári védelmi alezredes 1985-től a Mohács Járási Körzetparancsnokság parancsnok-helyetteseként, majd a délszláv válság idején körzetparancsnokként szolgált. Nyugállományba vonulása óta - mintegy két évtizede - az ifjúság felkészítése érdekében szoros kapcsolatot ápol a katasztrófavédelem helyi hivatásos szervével. Több éve részvételével történik a felmenő rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny helyi fordulója. Mindvégig aktívan közreműködött az induló csapatok felkészítésében, segítette a versenyek előkészítését, lebonyolítását, széles szakmai tapasztalatait állomásvezetőként és értékelőként adta át a versenyző diákok részére. A nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából dr. Góra Zoltán emléktárgyat adományozott Engert Ferenc részére.

Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem