Elhunyt Kováts Valéria, a JPM régész-muzeológusa

2017. március 23. csütörtök 15:30

Március 18-án - életének 92. évében - elhunyt Kováts Valéria, a Janus Pannonius Múzeum egykori régész-muzeológusa. Pályafutása során számtalan szakmai eredményt ért el. 

1925. február 6-án született Budapesten. Egyetemi oklevele megszerzése után dolgozott a budapesti Néprajzi Múzeumban, a Nemzeti Múzeumban, majd 1958-tól a Baranya megyei múzeumi szervezet régészeként a szigetvári Zrínyi Miklós Múzeum vezetője lett.


Képünkön: az 1960-as években készült fotón Kováts Valéria régész sírfeltárási munkálatokat végez.
 

Kováts Valéria vezette a szigetvári vár régészeti feltárásait, s készülve a szigetvári állandó kiállítás rendezésére a régészeti feladatok mellett komoly anyaggyűjtéssel foglalkozott. Munkássága során jelentősen gyarapodott a Zrínyi Múzeum fegyver-, szőnyeg-, metszet- és könyvgyűjteménye, illetve a későbbiekben a helytörténeti gyűjtemény.

1960-tól már nemcsak a szigetvári, hanem más baranyai - ezen belül a pécsi, pécsváradi - régészeti feladatok ellátásában is részt vett. A szűkebb szakmai munkája mellett több évtizeden keresztül a JPM munkatársaként a tudományos és a közművelődési munkában is jelentős szerepet vállalt.

Különböző állandó és időszakos kiállításokat rendezett, továbbá közreműködött a Mohácsi csata története című (1974, Mohács), valamint az 1979-ben Pécsett nyíló Jakováli Hasszán Múzeum kiállítás rendezésében.

Legjelentősebb szakmai eredményei közé sorolható a szigetvári vár rendszeres régészeti feltárása (1959-től), valamint a belső vár kutatása (1962-1964), valamint a szigetvári török hódoltság kori épület (Török Ház) feltárása és a helyreállítás megtervezése. 1960-1983 között számtalan leletmentő feltárásban vett részt Baranyában (Dunaszekcső, Hird, Mohács stb.). Kováts Valéria munkáját 1996-ban Pécs Város Tudományos díjával ismerték el, 2005-ben pedig átvehette Szigetvár Város Önkormányzata Oktatási és Közművelődési Díját.

Forrás: JPM