Egyre kevesebbszer kell hiába várniuk az utasoknak a pécsi helyi járatokra

2015. április 27. hétfő 09:06

Egyre kevesebbszer kell hiába várniuk az utasoknak a pécsi helyi járatokra

Minőségi ugrást jelentett a pécsi közösségi közlekedésben a Tüke Busz Zrt. 2014-es működése - ez olvasható ki a társaság tavalyi működéséről számot adó beszámolójából. A menetrend szerinti járatindítások mutatója közel száz százalékos volt. 

A város honlapján nemrég nyilvánosságra hozott - Paiger István vezérigazgató által jegyzett - beszámoló kiemeli, a társaság működésének legnagyobb változását a tavaly bevezetett, úgynevezett fonódó hálózat kialakítása jelentette. 

A szolgáltatás gördülékeny biztosításához a korábbiakhoz képest tizenöt sofőrrel többre volt szüksége a buszos cégnek. A teljesítménynövekedés összesen 122,6 millió plusz költséget jelentett 2014-ben a Tükének, amely jól szerepelt a megbízhatósági mutatók tekintetében.

A jelentés alapján a menetrend szerint járatindításokat a közszolgálati szerződésben minimálisan elvárt 97 százalékhoz képest 99,96 százalékban sikerült teljesíteniük. Ugyanakkor 2013-hoz képest tavaly majdnem 98 százalékkal csökkent a járatkimaradások száma.

Ennek okaként a 2013-ban indult buszcsere-programot nevezte meg a tanulmány, vagyis sokkal kevesebb gond volt a fiatalabb buszokkal.

Magasabb veszteségre számítottak

Bár a Tüke Busz majdnem 670 millió forintos veszteséggel tervezett 2014-re, ezt az összeget 271,4 millióra tudták mérsékelni. Ebbe az irányba hatott az „anyagi ráfordítások" mintegy 344 milliós csökkenése, valamint az önkormányzati támogatások 133 millió forintos többlete is.

A Tüke Busz eközben a buszok karbantartásában is lépett előre, miután múlt májusban a Tüskésréti úton megnyitotta saját javítóbázisát. Az új járművek beszerzésével a buszok átlagéletkorát is sikerült csökkenteniük 2013 év végéhez képest 11,7 évről 10,99 esztendőre. Viszont - jegyzi meg a dokumentum - ez még mindig magasabb a „szakmai szempontból elfogadható", nyolcéves átlagnál.

A jegyeladási bevételek 47 százalékát jelentő összvonalas bérletek értékesítése 17,3 százalékkal nőtt 2014-ben az előző évvel összehasonlítva. A fonódó hálózat kialakítása után megszüntetett vonalbérletek miatt az utasok kilencven százaléka tért át az összvonalas bérletek vásárlására. A buszjegyek és bérletek értékesítéséből származó összes bevétel tavaly több mint 2,3 milliárd forint volt, ami közel két százalékkal haladta meg az előre tervezett összeget.

Hat és fél százalékkal esett vissza azonban a tanuló és nyugdíjas bérletek eladása, amit főleg a pécsi általános és középiskolákban tanulók, valamint a felsőoktatásban résztvevő diákok számának csökkenésével magyaráz a tanulmány. Ugyanakkor megemlítik, hogy a kedvezményes kisgyermekes bérlet egyre népszerűbb a családosok körében.

Balikó Gergő - Fotó: Dittrich Éva