Egyre kevesebb gyerek születik Baranyában, sajnos Pécsett sem rózsás a helyzet

2017. január 11. szerda 08:13

Egyre kevesebb gyerek születik Baranyában, sajnos Pécsett sem rózsás a helyzet

Ahogy az ország teljes népessége, úgy Baranya és Pécs lakossága is folyamatosan fogy. Bár tavaly lassult a folyamat, nincs okunk a büszkeségre: egyre kevesebb csecsemő látja meg a megyeszékhelyen a napvilágot. 

Fogy a magyar: ez már nem csak úgy általánosságban az országra, de minden területére igaz. A statisztikák szerint Baranya megyében is évről évre kevesebben születnek.

A Központi Statisztikai Hivatal megyei jelentése szerint Baranyában tavaly az első három negyedévben az országoshoz hasonlóan, de annál kisebb mértékben - lassult a népesség természetes fogyása, az előző év azonos időszakához viszonyítva. A megyében ez idő alatt 2154 gyermek született, miközben 3677-en haltak meg. A tavalyi adatoktól a születések száma 7,1%-kal, míg a halálozásoké 8,5%-kal maradt el.

A részletes elemzésből az is kiderül, hogy a legtöbb baba a harmadik negyedévben, tehát július és szeptember között jött világra Baranyában. Érdekesség, hogy ebben az időszakban haláloztak el a legkevesebben.

Az országban egyébként Baranyán kívül Budapest, valamint Veszprém, Zala, Baranya, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Békés megye sem produkált jó számokat a születéseket tekintve, ezeken a területeken tapasztalható a legnagyobb visszaesés.

Pécsett az elmúlt években minimálisan, de csökkent az élveszületések száma. Míg 2009-ben 3364 csecsemő láthatta meg a napvilágot a városban, két év múlva már 3000 alá esett a számuk,tavaly pedig még a 2500 ezret sem érte el.

Ez a tendencia egyébként másutt is hasonlóan alakul, a statisztikák szerint a magyarországi nagyvárosok népessége egyre csak fogy, amit nagyban befolyásol a nagyszámú munkaerő kivándorlása más országokba. Ugyanakkor reményt adhat a kormány által meghirdetett családi otthonteremtési kedvezmény, amely várhatóan ösztönzi a párokat arra, hogy több gyermeket vállaljanak.

Kiss Alexandra