Egymilliárdból épül ki a szélessávú internet Baranyában

2015. március 31. kedd 16:58

Egymilliárdból épül ki a szélessávú internet Baranyában

Harminckét település 4000 háztartása számára teremti meg Pécs, Szentlőrinc és Sellye térségében a szélessávúinternet-használat lehetőségét az úgynevezett optikai körzethálózat, amelynek kiépítése most kezdődik.

A beruházás célja digitális közmű létrehozása olyan településeken, ahol a szélessávú, azaz a másodpercenkénti legalább 30 megabites internetkapcsolat eddig nem, vagy korlátozottan állt rendelkezésre. A projekt részeként a helyi lakosság, a vállalkozások és a közintézmények dolgozói alapfokú informatikai, internet-használati képzésben vehetnek részt.

A Baranya megyei Romonyán, az időkapszula ünnepélyes elhelyezésén Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: nagy lépés a térségnek, hogy az itt élők számára elérhetővé válik a szélessávú internet, az alap-infrastruktúra megteremtése hozzájárulhat a helyi gazdasági aktivitás élénkítéséhez, a vállalkozások versenyképességének növeléséhez, s így közvetve a térség foglalkoztatási és növekedési kilátásainak javításához.

A mintegy egymilliárd forint értékű, 70%-ban európai uniós támogatást élvező fejlesztés keretében 150 kilométernyi, föld alatt vezetett optikai kábellel teremtenek kapcsolatot a települések és az országos gerinchálózat között. Az aggregációs pontok jellemzően az önkormányzatoknál lesznek, de a körzethálózathoz kapcsolódik minden általános iskola, Integrált Közösségi Szolgáltató Tér, eMagyarország Pont is.

Forrás: Pécs MJV Polgármesteri Hivatal