Egyházzenei Énekversenyt rendeztek a Szent Mórban

2016. május 24. kedd 12:30

Egyházzenei Énekversenyt rendeztek a Szent Mórban

Első alkalommal rendezett Egyházzenei Énekversenyt a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont. A verseny célja elsősorban nem a megmérettetés, hanem az egyházzenei műfajok megismertetése volt.

Az Egyházzenei Énekversenyre való felkészüléshez olyan repertoárt állítottak össze, amelynek darabjait a fiatalok évek óta éneklik a szentmiséken. Az énekeket három témakör szerint csoportosították, amelyek közül a kisebbeknek öt, a nagyobbaknak hét dalt kellett választaniuk. Ezeken kívül a zsűri az alsósoknak további egy, a felsősöknek további kettő éneket jelölt ki.

A verseny megnyitóján elhangzott, hogy a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont az egykori, 1888-tól 1950-ig működő Székesegyházi Énekiskola jogutódja, amelyet az 1990-es években szerveztek újra Püspöki Énekiskola néven. Ez az intézmény alakult át olyan művészeti iskolává, ahol minden tanuló - a közismereti tárgyakon kívül - zeneművészettel vagy képzőművészettel is foglalkozik.

A verseny értékelési szempontjai közé tartozott a szabályok szerinti dalválasztás, a bemutató ének stílusossága, szépsége, az intonáció - az éneklés zenei tisztasága -, a dalok nehézségi szintje, az önállóság mértéke a kezdőhang választásában, a plusz versszakok illetve zsoltársorok tudása, az alkalomhoz illő megjelenés, de a nevezési lap ötletessége is. A tanulók egyedül és csoportokban is énekelhettek.

A zsűri tagjai az intézmény ének-zenét és szolfézst tanító pedagógusai voltak: Tumpekné Kuti Ágnes, Haramza Anikó, Sándorné Kiss Gabriella, Zsoldos Csaba és Szalainé Fábián Zsuzsanna. Az eseményen részt vett Kovács Szilárd székesegyházi zeneigazgató, orgonaművész és néhány szülő is.

A versenyre 58 alsós és 49 felsős tanuló jelentkezett. Az alsósoknál egy szólista és 15 csoport,a felsősöknél kilenc szólista és hat csoport énekelt. Az éneklés után mindenki ajándékot kapott: egy kulcstartót a rendezvény címerével és az iskoláról készült fotóval.

Forrás: Pécsi Egyházmegye - Fotó: Gyöngyösi István