A Püspökvár titkai - A Pécsi Egyházmegye évezredes örökségének turisztikai vonzerővé fejlesztése címmel rég nem látott nagyságrendű munkálatok kezdődtek az egyházmegye területén. A remények szerint 2015-re a Székesegyházat övező városrész nemzetközi szinten is jelentős hitéleti, vallás- és kultúrtörténeti központtá válik. Heidl György egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Esztétika és Kulturális Tanulmányok tanszékének vezetője tudományos és kulturális igazgatóként vesz részt a püspökség munkájában. (A Heidlről korábban megjelent portrénkat ide kattintva olvashatja - a szerk.).

Június közepétől látja el a pécsi egyházmegye kulturális és tudományos ügyeinek vezetését, és segíti kommunikációs stratégiájának kialakítását Heidl György. Feladatai közé tartozik a személyes tanácsadás a megyéspüspök és a helynökök részére.

- A megbízást elsősorban arra kaptam, hogy részt vegyek a stratégiai gondolkodásban, az események, rendezvények előkészítésében, a szakmai egyeztetéseken, kiadványok előkészítésében és, nem utolsó sorban, a társadalmi- és sajtókapcsolatok alakításában is. Azaz a kapcsolattartásban az önkormányzati, állami, vallási és civil szervezetekkel. Udvardy püspök úr felkérése értelmében feladatom, hogy a folyamatban lévő, várhatóan az év végére lezáruló projekteket, az elkészülő tereket tartalommal, élettel töltsük meg. Mégpedig úgy, hogy a most kialakuló új intézményrendszer úgy tegyen eleget a kor turisztikai és kulturális elvárásainak, hogy mindeközben az egyház eredeti hivatásának és az egyházmegye híveinek, közösségeinek szolgálatában álljon - fogalmazott érdeklődésünkre a PTE tanára.

Heidl György elmondta, hogy a szintén frissen kinevezett turisztikai főmunkatárssal, Bozóky Anitával (aki a ZSÖK-től érkezett) már korábban, művészeti, egyetemi programok és az ókeresztény emlékekhez kapcsolódó együttműködés során kiváló munkakapcsolata alakult ki. Ráadásul „neki óriási tapasztalata van abban, hogyan kell felépíteni valamit, hiszen például a Cella Septichora Látogatóközpont és a ZSKN létrehozásában is meghatározó szerepet vállalt".

Az egyetemi docensnek tehát lesz feladata bőven, így sok minden, eddigi fontosnak tartott feladata háttérbe szorul majd.

- Az egyetem 21 éve az otthonom, kutatói és oktatói munkám helyszíne, anyaintézménye. Remélem, az is marad. Itt azonban az utóbbi évtizedben forráselvonások, politikai rögtönzések és strukturális hibák miatt fojtogatóan beszűkültek a lehetőségek. Az építkezés, az előrelépés, a hosszú távú gondolkodás és alkotás esélyét az egyházmegye, annak első számú vezetője kínálta fel, amit örömmel elfogadtam. Nyilván nem fogok olyan rendszerességgel blogot írni, mint eddig, és valószínű, hogy késni fog zenekarom, a Sator Quartet második lemezének megjelenése is, csakúgy, mint az a könyv, amin éppen dolgozom. Most azonban olyan lehetőséget kaptam, amit nem lehetett visszautasítani, ilyen csak ritkán adatik meg.

Az egykori ókeresztény temetőt és a középkori alapítású Székesegyházat magában foglaló terület, amely a Pécsi Püspökség központja és egyben Pécs történelmi óvárosa, olyan szakrális tér, amely turistákat és zarándokokat vonz, és ahonnan mintegy kiárad a keresztény üzenet - indokol Heidl.

- Ez a helyi egyház, amely része a világegyháznak. Az egyház pedig abban a kettősségben él, amelyet két bibliai idézettel lehet szemléltetni. Máté evangéliumának legvégén Jézus azt mondja, hogy „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig", ugyanakkor Pál apostol egy helyütt arról beszél, hogy „amíg testben élünk, az Úrtól távol vándorolunk." Itt van az Úr, az egyház mégis vándorol, hogy megtalálja. Itthon is vagyunk, de zarándokolunk is. Letelepszünk, családot alapítunk, műveljük a földet, kultúrát teremtünk, annak a városnak, országnak, közösségnek a békességén munkálkodunk, ahol élünk, de a reményünk ennél merészebb és a jövőnk ígéretesebb: „elérkezni az Úrhoz" - ahogyan Pál mondja.

Az egyetemi docens felkérése jelzi, hogy az egyházmegye erősen nyit a laikus hívek felé. Ugyanígy nyitottabb kíván lenni a „külvilág" felé. Az egyház és a társadalom kapcsolata manapság sok esetben feszült.

- Az egyház nem lobbicsoport és a szekularizált társadalom nem ellenség. Az egyház nem oldódik fel a társadalomban, de az egyház tagjai a társadalomnak is tagjai. Ez nem háborús helyzet, hanem különleges feladatokat és lehetőségeket jelent. Az egyháznak megvannak azok a szellemi erőforrásai - gondolok itt szentségi, liturgikus, művészeti életére, történelmi, sőt szervezeti tapasztalataira -, amelyek termékenyítően hatnak a társadalom legkülönbözőbb szegleteiben. Mint tudjuk, az állam, a hatalom, a politikai vezetés, a párt, stb. adott esetben lehet ellenséges, elnyomó, üldöző, de a társadalom sokszínű, sokféle, nem ellenfele az egyháznak, hanem közege.

Mostanában sokszor emlegetik a keresztény kultúra és a keresztény értékek válságát, de hallani olyan hangokat is, amelyek a keresztény kultúra nevében támadnak másokat, például a színház világában.

- A kereszténység nem kultúra, nem értékrend, hanem személyek között létrejövő szeretetkapcsolat, amelynek centruma és forrása Jézus Krisztus. Az alap a Szentháromság személyeinek kapcsolata egymással és Jézusban az emberi személyekkel. Minden, ami valóban keresztény, ebből a személyességből fakad, így pl. értékrend is következik belőle, de nem azonos vele. Ahogyan a kereszténység nem azonos semmilyen kultúrával, kulturális és hatalmi struktúrával sem. Kulturális formákat az egyház képes megtölteni tartalommal, képes újjáalkotni és új értelemmel felruházni. Voltak látványos fordulópontok a történelemben pl. a 4. században a Mediterráneumban, vagy később Bizáncban és a nyugati szerzetesi mozgalmak megjelenésekor vagy a középkori királyságok kialakulásakor. Talán lesz még valamiféle keresztény „kulturális forradalom" valahol Európán kívül. Nem tudom. Azt tudom, hogy nálunk, Európában, és az Egyesült Államokban a kereszténység kultúrává silányítása nagy kísértés - főleg, ha „harcol" is egy másik kultúrával, szellemiséggel, irányzattal. Ez a szemlélet teljesen idegen tőlem, mert a kereszténységet nem irányzatnak tekintem.

Az igazgató tervei között szerepel a Janus Pannoniushoz kapcsolható humanizmus pécsi vonatkozásainak bemutatása is.

- Létezett egykor az ókeresztény Sopianae, létezett a középkori Quinque Ecclesiae, és beszélhetünk reneszánsz Pécsről, Janus Pannonius és különösen Szatmári György városáról is. A humanista püspökök személyéhez kapcsolódva be tudjuk mutatni, hogy a keresztény vallás miként lehet összhangban egy kor irodalmával, művészetével, legalábbis annak jelentős részével. Mindeközben természetesen nem feledkezünk el a többi példamutató életműről sem, például Klimó püspökéről, az ő kultuszát azonban ma szépen ápolják. Janus és Szatmári György köré felépíthető egy hasonló, jó értelemben vett kultusz. Itt élnek és alkotnak közöttünk olyan tudósok, irodalmárok, történészek, akik minden tudhatót tudnak róluk. Van színvonalas pécsi irodalmi élet a Jelenkor körül, amely lap szerkesztőségének országhatárokon átnyúló kapcsolatrendszere van. Itt vannak a színházi, képzőművészeti, zenei műhelyek. A hit és a művészet mindig megtalálták egymást. Nagy, sürgető feladat választ találni arra a kérdésre, hogy mit jelent ma a keresztény humanizmus. 

Képünkön: Heidl György zenél egy korábbi koncertjén.

H. L. B. - Fotó: Kálmándy Ferenc