Egyedülálló, nanofágterápiás központ nyílt meg Pécsen

2013. augusztus 01. csütörtök 13:13

A világon elsőként hoztak létre nanotechnológiát és vírusokat alkalmazó terápiás központot Pécsen. A létesítményt csütörtökön mutatták be a sajtónak a beruházó Enviroinvest Zrt. vezetői a baranyai megyeszékhelyen.

Kovács Árpád László, az Enviroinvest Zrt. vezérigazgatója elmondta, cégük két éve nyert 260 millió forint uniós támogatást az Új Széchenyi Terv keretében. A támogatással egy 434 millió forint összköltségű projekt keretében a világon elsőként létesült a nanotechnológiát és fágterápiát ötvöző, úgynevezett nanofágterápiás központ a baranyai megyeszékhelyen.

A kutatások egyik célja, hogy bakteriofágokat, vagy röviden fágokat állítsanak elő. Ezek olyan vírusok, amelyekkel elpusztíthatók a kórokozó baktériumok. Hatásuk hasonló az antibiotikumokéhoz, de a kezelések során mellékhatás nem jelentkezik. Kovács Árpád László hangsúlyozta: a fágterápiás kutatásokat és alkalmazásokat egy intézménybe foglaló központ elsőként létesült az Európai Unióban.

Az pedig a világon is újdonságnak számít, hogy mindehhez nanotechnológiai eszközöket használnak.

Kovács Tamás vezérigazgató-helyettes beszámolt róla: a fejlesztéssel létrejövő központ kétszintes, összesen 410 négyzetméteres, s a benne található eszközpark értéke eléri a 250 millió forintot. A létesítményben lehetőség van többek között baktériumok szaporítására, DNS izolálására, analizálására, kinetikai mérésekre, nanoanyagok szintézisére.

A központban az Enviroinvest Zrt. munkatársai már kifejlesztették a cég első nanofágterápiás termékét, egy antibakteriális hatású liposzómát. A liposzóma fágeredetű fehérjék segítségével felismeri az MRSA baktériumokat és elpusztítja azokat. A készítményt állatkísérletekben tesztelték, és az hatásosnak bizonyult.

A kutatás mellett az intézmény molekuláris biológiai szolgáltatásokat fog nyújtani, az agrár, élelmiszeripari és környezetvédelmi szektorok számára.

A pécsi székhelyű Enviroinvest Zrt. három cég jogutódjaként 2010-ben alakult, négy fő üzletággal - mint biotechnológiai kutatás-fejlesztés, környezetvédelmi tanácsadás, kereskedelem, elektronikai hulladékgazdálkodás - rendelkezik. A vezérigazgató-helyettes beszámolt róla: a fejlesztés során tíz új munkahely létesült az Enviroinvest Zrt-nél, amelynek így negyvennégy alkalmazottja lett. A jövőben a cég az új központjával részt kíván venni a felsőoktatásban is.

Az Enviroinvest Zrt. tavalyi mérlege 415 millió forint nettó árbevétel mellett 8,8 millió forint mérleg szerinti eredményt mutat. A cég 2011-ben 365 millió forint árbevételt és 4 millió forint adózott nyereséget ért el.

(mti)