Egy sebész a műtőben villogjon, ott legyen sztár, vélekedik Dóczi professzor

2015. augusztus 01. szombat 07:27

Egy sebész a műtőben villogjon, ott legyen sztár, vélekedik Dóczi professzor

Vannak legendák, s igaz történetek. Ilyeneket hallani dr. Dóczi Tamás idegsebészről, a Pécsi Tudományegyetem professzoráról is. A gyógyult betegek dicsőítik, akin nem tudott segíteni, bírálja. 

Kevesen tudják, hogy az idegsebész a Diagnosztikai Központ egyik alapítója, szaktanácsadója, s máig mozgatórúgója. A több mint másfél millió megvizsgált beteg sorsát nagyban segítette a képalkotás, amelyet a tavaly 20 éves intézményben végeztek a legkülönbözőbb elváltozások felismerésénél.

A megbeszélt időpontban meglepődve láttuk, hogy a folyosón számos beteg vár az ambuláns rendelés orvosára, Dóczi professzorra, aki csütörtökönként látja el ezt az önként vállalt feladatot. A hosszú, komplikált műtétek, a tudományos munka, az oktatás mellett már mondhatná, hogy végezze el más ezt, de ő nem így vélekedik:

- Nem tudtuk, ma hányan jönnek el, de én azt tanultam Szegeden, hogy az a jó klinikaigazgató professzor, aki hetente legalább egy nap beül az ambulanciára, és mindenkit megvizsgál. Attól egyetemi tanár, hogy kinyitja a tudását és mindenki számára elérhetővé teszi azt, még ha már bele is öregedett a szakmába. Nekem nagyon sokat adnak ezek a rendelések, mert segíteni tudok.

- Miért lett pont orvos, ki választott hivatást akkoriban: ön vagy a szülei?
- Szegeden jártam általános- és középiskolába. A szüleim a háborút nehéz körülmények között élték át, végül Szegedre kerültek. A hadifogság idején mindketten két szakmát ítéltek életképesnek, az orvost és a geológust, mert ők mindig, minden körülmények között megállnak a saját lábukon, ha bármilyen világ jön, erre a két foglalkozásra szükség van. Így lett a bátyám geológus, én pedig orvos.

- Igen hamar jött London az egyetem után, aztán Zürich, akkor még ritkaságszámba ment, ahogy elkezdte a pályát.
- Nagyon szerencsésen, gyorsan kijutottam Londonba rögtön a sebész szakvizsgám után. Kiváló volt a szegedi egyetemen a sebészeti tömb, a sebészeti szakmák biztosan az országban a legjobbnak bizonyultak, messzelátó főnökeinknek köszönhetően minden generációt segítették abban, hogy dolgozzunk külföldön. Akkor nagy dolognak számított, hogy 28 évesen rendes klinikai állásba mehettem Londonba. Ráadásul az akkor világklasszis egyetemi posztgraduális központba. Svájcban, ha lehet még ennél is magasabb színvonalú klinikán dolgoztam. A sok szakmai tapasztalat mellett a szemléletet is elsajátítottam. Örököltem a szüleimtől a szorgalmat, igyekeztem rendesen dolgozni, mert egy sebész a műtőben villogjon, szerintem ha túl sokat forog a médiában, azzal valami baj van. Sztárnak a műtőben kell lenni.

- Viszont ha többen megtudnák, mennyi lehetőség van a legújabb műtéti eljárásokban, reményt adna sok nagybetegnek.
- A modern sebészet csapatmunka. Ha jó híre van a klinikánknak, az a kitűnő orvosgárdának köszönhető, a legújabb módszereket pedig - egyetemi klinika lévén - adoptálja és bevezeti. Semmi rendkívüli nem történt, igyekeztünk megfelelni a nevünknek. Hogy azok legyünk, akinek hívnak bennünket.

- Igazgatónak jött Pécsre pályázat útján, itt is maradt, mert sikerült megvalósítaniuk a képalkotó rendszert. A diagnosztikai központ születésekor és működésében is aktív részt vállalt.
- Az volt a célunk, hogy az állami, a nonprofit tulajdon párosuljon a magántőkét működtető tudás racionalitásával. Látjuk, hogy az állami cégek tehetetlenül működnek, nem használják fel a pénzt olyan gazdaságosan, mint egy kisebb gazdasági intézmény, amelynek nem lehet tartozása. A mai napig a tulajdonosi struktúra 50 százalékban nonprofit alapítvány, ezek minden plusz forintot a betegek javára vagy az orvosok képzésre fordítanak, tudományos kutatásokra. Mindez civil kontrollt is jelent. Az állami intézmények fölött vannak hatóságok, de a beteg érdekeinek védelmében senki sem avatkozik be. Az egészségbiztosító ideküld 100 forintot, akkor mi 92-őt biztosan a beteg aktuális diagnosztizálására fordítunk. Ha egy állami cég kapja ugyanezt az összeget, akkor abból legalább 25 százalékot másra költenek, mert nagy kiszolgáló intézményeik vannak. Sok pályázatot nyertünk, az összegek hozzáadódnak az alaphoz. Nálunk dolgozni az orvosoknak is egy lehetőség, mert ha hozzá tud tenni a jövedelméhez, akkor már sokkal jobban közelíthet a nyugat-európai fizetésekhez és kevesebb lenne az elvándorlás is.
Kezdetben nagy gond volt, ki adja a kezdő tőkét, Magyarország nem volt erre fogékony. Szerencsénk volt, mert rögtön az elején nagyon komplikált diagnózissal idekerült a Paksi Atomerőmű főmérnöke, aki átverekedte magát a betegségén, és nagyon gálánsan megtámogatta az alapítványt, ugyanígy a MOL is.

Névjegy

Dóczi Tamás 1949-ben született Szegeden. A Szegedi Orvostudományi Egyetem elvégzése után 1977-ben sebész szakképesítést szerzett, majd 1980-ban idegsebészetből is szakvizsgázott. A londoni National Hospital idegsebészeti tanszékén rezidens volt, a Zürichi Egyetem Idegsebészeti Klinikáján docens és klinikai főorvos. 1992-2014-ig a PTE tanszékvezető egyetemi tanár, klinikaigazgató volt. 2015-től a PTE Idegsebészeti Klinika idegsebész professzora. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, nemzetközi szervezetekben vezető szerepet tölt be. Felesége gyermekorvos, két gyerekük van, Réka (1978) és Tamás (1981). Díjak: Pécs Város Pro Communitate-díj (1994), Szent-Györgyi Albert-díj (2010), Baranya Megye Príma-díj (2010), az Újvidéki Egyetem díszdoktora;
 

- Összehasonlítva a világ más országaival, hol tart ma Pécs?
- Mint a magyar útviszonyok. Van néhány autópálya... s a többi?

- Intézetigazgató volt, professzor, rengeteget műtött, az egész élete arról szót, hogy állt a műtőben. Láttam néha futni a Malomvölgyben. Azt mondják, az önök szakmájában kell a teljes ellazulás, kikapcsolódás a sokórás műtétek között.
- Világéletemben sportoltam, ezt soha föl nem adtam, egészséges is, de tartozunk azzal, hogy a legjobb kondícióban legyünk, mert ha nem, akkor nő a kockázat.

- Egyetemi klinika lévén van rátekintése, milyenek a hallgatók?
- Sokkal több a jó képességű fiatal hölgy az orvosi szakmánkban jelenleg. Valószínűleg azért, mert az igazán jó képességű fiúkat elvonzzák a jó pénzkereseti lehetőségek.

- Miért maradt Pécsett?
- Kiváló csapattal dolgozhattam, mindössze egy kollégám ment el ennyi év alatt, de ő Kaposváron lett főorvos. Mindenkiben megkerestem, mi az erőssége. Most én is együtt dolgozom a kaposvári egyetemmel, hiszen ott egy olyan fejlesztést hajtottak végre, hogy megvalósulhat az onkológiai központ, melyről annyit gondolkodtam régen. Ilyen gép (PET-MRI és ciklotron), mint náluk, nincs sehol másutt Magyarországon. Jó lenne a két egyetemnek összefogni, az ország Budapest felé lejt, minden pénzt, lehetőséget ők kapnak. Ha két szomszédos vidéki egyetem egymással verseng, az dráma.

- Hogy látja a magyar egészségügy jelenlegi helyzetét?
- Folyamatos zuhanásban vagyunk, a kampányok, reklámok nem sokat érnek. A baj az, hogy a szakma tíz-tizenöt százaléka nem itt képzeli el a jövőjét, pedig ők lennének a húzóréteg. Öregszik a szakma, romlik a minőség, a képzés is meggyengült, van, hogy 500 hallgatót vesznek föl, ennyit nem lehet oktatni, még a nevüket sem tudjuk. Ez jellemző az egész magyar felsőoktatásra. A legnehezebb jó rezidenst kapni, mert ők már kifelé tekintenek. Úgy látom, ugyanolyan nagy válságban van az ország, mint Trianon után, mert a legfontosabb a kiművelt emberfő, és ha az elment, nem jön vissza.

 

Hárságyi Margit - Fotó: Dittrich Éva