Egészségi napot tartottak a megyei tűzoltók

2016. december 01. csütörtök 15:03

Egészségi napot tartottak a megyei tűzoltók

Az immár hagyománynak tekinthető „Egészségi Napok" rendezvényt csütörtökön tartotta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A csütörtök egésze a fizikai és mentális egészség jegyében telt a katasztrófavédelmi igazgatóságon. A rendezvényt Mácsai Antal tűzoltó ezredes, főtanácsos, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nyitotta meg. Nyitó beszédében hangsúlyozta mennyire fontos a vonulós és irodai állomány egészségének, fizikai és pszichikai egyensúlyának fenntartását. Kiemelte a Pécsi Tudományegyetemmel és a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karral való együttműködés eredményeit, a közös munka eredményeit. Megköszönte a pszichológusoknak a vonulós állomány pszichikai állapotának fenntartására és javítására tett elkötelezett és elhivatott munkájukat, amellyel segítik a tűzoltók vonulás közben ért hatások feldolgozását, valamint a családi háttérben történő krízisek feldolgozásában nyújtott segítséget.

Az Egészségi Napok ez után párhuzamosan folyó előadásokkal, gyakorlati tréninggel, és elméleti mozzanatokból álló beszélgetésekkel folytatódott több teremben is.

Dr. Lénárt Ágota docens, sportpszichológus a sportolók motivációs technikákat osztotta meg a résztvevőkkel, akik között hivatásos állományúak, közalkalmazottak, nők, férfiak vegyesen hallgatták végig praxisának tapasztalatait, az olimpiai kulisszatitkokat, a sikeres teljesítmény összetevőit. A docens asszony felhívta a figyelmet az egészséges életmódra, az aktív, tartalmas életre, a rendszeres testmozgásra, valamint az önbizalom-növelő eljárások gyakori lefolytatásának életünkre gyakorolt pozitív hatásaira.

Dr. Mayer Krisztina docens a Pécsi és Siklósi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományát is magában foglaló kutatási eredményeit osztotta meg a közönséggel, amely alapján egyértelműen megállapítható, hogy a tűzoltó általános jellemzője a hősiesség, kedvesség, nyíltság, hagyománytisztelet.

Az előadások után több helyszínen folytak az események. A tűzoltószertárban a Mentőszolgálat munkatársai osztották meg az állománnyal a gyakorlati tudnivalókat az alábbi témákban:

Sérültek stabilitása járműben közúti balesetek során, addig, amíg a mentőszolgálat emberei nem érnek a helyszínre.
Ha olyan esethez vonulnak, ahol sérült személy van, mi legyen az elsődleges, amit vizsgáljanak a sérülteken.
A vérzéstípusok szakszerű ellátása, különös tekintettel az ütőeres vérzésekre.
Leszakadt végtagok esetén a szakszerű ellátás a mentőszolgálat kiérkezéséig.
Sérültek kiemelése szakszerűen.

A Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tanterme adott helyt a dr. Lénárt Ágotával való csoportos megbeszélés színhelyéül.

A III. emeleti tanácsteremben és ebédlőben a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának munkatársai egyéni törzs állapot felmérés és testtartás vizsgálatot, törzsstabilizáló gerinctorna mintaórát, futásból eredő szalagsérülések megelőzésére prevenciós edzésprogramot tartottak az állomány részére. A Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet munkatársai kockázatkezelési és élménykeresési előadást tartottak

Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem