Durván elbánt ivótársával: a földön húzta, majd ki is fosztotta a lagziból hazafelé menet

2017. február 16. csütörtök 14:42

Durván elbánt ivótársával: a földön húzta, majd ki is fosztotta a lagziból hazafelé menet

Két év börtönre és 3 év közügyektől való eltiltásra ítélt a Mohácsi Járásbíróság egy férfit, aki megütötte, a földön húzta, majd ki is fosztotta ivócimboráját.

A Mohácsi Járásbíróság február 14-én bűnösnek mondta ki T. T. vádlottat egy rendbeli kifosztás bűntette és egy rendbeli testi sértés bűntette miatt, ezért őt 2 év börtönre és 3 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

 

A vádlott, a sértett és egy tanú 2016. augusztus 6-án az esti órákban találkoztak Somberek egyik kocsmájában.

A sértett a tanút látásból ismerte, ezért leült a két másik személy mellé italozni. Ennek során a sértett közölte a többiekkel, hogy a szomszéd településen, Palotabozsokon éppen lakodalom van, amelyre át akar menni, és megkérte őket, hogy tartsanak vele.

A vádlott, a sértett és a tanú ezt követően gyalogosan mentek át Palotabozsokra, ahol először egy presszónál álltak meg, és megittak egy-egy pohár sört. Ezután felkeresték a faluházat, ahol a lakodalmat tartották, de oda nem engedték be őket, ezért - már augusztus 7-én, az éjszakai órákban - gyalog indultak vissza Somberekre.

Az út során, amikor a két települést összekötő országút mellett haladtak, a vádlott provokálni kezdte a sértettet, tenyérrel többször megütötte, illetve 3-4 alkalommal meg is rúgta őt. A faluba visszaérve a sértett megpróbált elszaladni a vádlott elől, aki futva üldözte, amíg a sértett meg nem botlott és el nem esett, ekkor a vádlott ismét megütötte, majd megragadta a kezét és egy ideig a földön húzta maga után. Miután elengedte a sértett kezét, közölte vele, hogy menjen be a bekötőútra, ezáltal hagyjon nekik „egy kis előnyt".

Távozás előtt a vádlott megkérdezte a sértettől, hogy van-e nála pénz, amire a sértett mondta, hogy igen. Ekkor felszólította, hogy adja át a pénzét, amelynek a sértett, a korábbi, folyamatos és időben elhúzódó bántalmazások hatására, eleget tett. A vádlott eltette a pénzt, majd a tanúval együtt távoztak a helyszínről.

A bántalmazások következtében a sértett több kisebb és egy súlyos sérülést is szenvedett. A vádlott által okozott 6.000 forint kár a nyomozás során megtérült.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

Képünk illusztráció.

Forrás: Pécsi Törvényszék