Dr. Illés Judit kapta idén az Aidinger János-díjat

2017. június 15. csütörtök 12:49

Dr. Illés Judit kapta idén az Aidinger János-díjat

Több évtizedes, magas színvonalon végzett jogi és közigazgatási szakmai munkájának elismeréseként az Aidinger János-díj kitüntetést adományozta Pécs dr. Illés Judit jogi csoportvezető részére. A díjat csütörtökön délelőtt adták át a városi közgyűlés előtt.

Illés Judit 1952-ben született a Tolna megyei Bogyiszlón. 1976-ban a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi doktori diplomát, majd 1983-ban jogi szakvizsgát tett. 2005-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaságtudományok Karán közbeszerzési referensi képesítést szerzett.

Jogi munkáját 1976-ban a Pécsi Postaigazgatóságon kezdte, majd 1978-tól Gyöngyös Város Tanácsán igazgatási csoportvezetőként a kisajátítás, ingatlanügyek, szabálysértések ügyeiért felelt. 1979-ben a Kozármislenyi Községi Közös Tanácson igazgatási csoportvezető lett, ahol is az általános igazgatásért, birtokháborításért és népesség-nyilvántartásért volt felelős. 1980 és 1995 között a Kővágószőlősi Községi Közös Tanács Körjegyzőségén körjegyzőként látta el feladatát.

1995 óta a Pécsi Polgármesteri Hivatal köztisztviselője, jogtanácsosként, majd 2007 óta a jogi csoport vezetőjeként. Főbb feladatai a hivatalban folyó jogi tevékenységek törvényességi vizsgálata, szakmai anyagok jogi véleményezése, peres ügyek képviselete, jogszabály- és rendelettervezetek előkészítése, a közbeszerzési eljárások törvényességének felügyelete. Illés Judit a közigazgatás iránti elkötelezettséggel, magas szintű szakmai tudással, hozzáértéssel és elhivatottsággal, szakszerűen és precízen végzi hivatását.

Forrás: Pécsi Önkormányzat