Csütörtöktől csipkés poloska ellen permetezik a platánfákat

2015. július 30. csütörtök 14:23

Csütörtöktől csipkés poloska ellen permetezik a platánfákat

A BIOKOM megbízásából július 30. (csütörtök) és augusztus 7. között kerül sor - idén utolsó alkalommal - a pécsi közterületeken lévő, összesen 1706 platánfa permetezésére csipkéspoloska kártevő ellen. 

A beavatkozás az éjjeli órákban történik, este tíz órától másnap hajnal négyig. A permetezés során felhasznált szer emberekre, állatokra veszélyt nem jelent, viszont méhekre mérsékelten, vízi szervezetekre fokozottabban veszélyes lehet.

A szolgáltató felhívja a lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A szakemberek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne zavarják az éjszakai pihenést! Az éjjeli permetezést a ritkább gyalogosforgalom is indokolja, így a munkavégzés kevésbé zavarja a járókelőket és a forgalmat.

A vállalkozóval egyeztetettek szerint csütörtökön és pénteken éjszaka a következő területeken zajlanak permetezési munkák: 

2015. július 30-án este: 
Belváros
Légszeszgyár utca
Somogyi B. u.
Nagy L. Király útja
Móricz Zs. U. környéke
Szabadság u. és Indoház ér
Rét utca Rákóczi u.
Jókai u. 2
József A. u.
Petőfi S. u.
Kodály Z. u.
Szent I. tér
Barbakán kert
Papnövelde u.
Eszperantó park
Kossuth tér
Tettye parkoló
Tettye park (alsó)

Uránváros
Honvéd tömb
Kürt u. Pote bejárat
Zója utca
Őz utca
Alkotmány utca (labdapálya)
Alkotmány u. - Rókusalja u. sarok
Megyeri tér tömb
Megyeri tér fasor
Madách u. fasor
Szigeti dél
Alkony u. fasor
Tüzér parkoló fasor
Sportcsarnok parkoló
Építők útja fasor
Ajtósi Dürer tömb
Berze tömb
Veress u. fasor
Uránváros főtér, Rendőrség
Bihari tömb
Gosztonyi tömb
Szántó tömb
Szántó - Szigeti út sarka
Kerényi tömb
Kerényi fasor
Pollack tömb
Hajnóczy tömb
Kőrösi tömb
Bánky tömb
Páfrány fasor
Szilárd Leó park
Bánky fasor a Szilárd Leó parknál
Zipenrovszky tömb
Páfrány tömb
Békepark
Uránváros összesen: 591

2015. július 31-én este:
Kertváros

Táncsics u.
Árnyas u. 1
Siklósi út (Shell)
Keszűi u.
Nagy I. u. (I.tömb)
Erika u.
Gyöngyös u.
Kamilla u.
Dóra u.
Varsány u.
Zsuzsanna u.
Júlia u.
Olga u.
Izabella u.
Etelka u.
Enyezd u.
Kriszina tér
Viktória u.
Berek u.
Berek sétány
Maléter Pál u.
Maléter P. tömbbelső
Erdei F. u.
Várkonyi u.
Kodolányi u.
Nevelési Központ
Aidinger u. ( Nagy I. u.sarok)
Nagy I. u. (Melinda tömb)
Melinda u. tömbbelső
Lahti u. (Melinda tömb)
Lahti u. (Eszék tömb) zöldsáv
Nagy I. u. (Eszék tömb)
Eszék u.
Eszék tömbbelső
Littke u.
Aidinger u. (Németh L. tömb)
Németh L. tömbbelső
Wallenstein u.
Siklósi u. (garázsok)
Árpád F. Gimnáziun
Tildy Z. u.
Tildy tömbbelső
Malomvölgyi út
Kisréti u.
Derékréti u.
Visnya E. u. 1
Malomvölgyi tömbbelső
Szaturnus u.
Illyés Gy. u.
Illyés Gy. Tömbbelső
Fay A. u.
Csikor K. u.
Kanizsai D.u. erdősáv
Nagyárpád főtér

Budai várorész
Lánc u. 1.
Havihegyi út 27.
Avar u. 22.
Hőerőmű lakótelep
Engel János u. déli vége fasor
Balokány liget
Zsolnay V. u. 52. fasor
Puskin tér
Komlói út
Komlói út 29-31.
Kishegyi dűlő
Fekete Gyémánt tér
Keller tömb

A belvárosban összesen 254, Uránvárosban 591, Kertvárosban 745 és a Budai városrészben 116 darab platánfát permeteznek.

Forrás: Biokom Nonprofit Kft.