Családon belül: megint saját szónokaik miatt balhéznak egymással a pécsi ellenzékiek

2016. október 22. szombat 11:07

Családon belül: megint saját szónokaik miatt balhéznak egymással a pécsi ellenzékiek

Akárcsak március 15.-e előtt, most is összekaptak azok a pécsi csoportok, amelyek a vasárnap esti, Széchenyi térre tervezett tüntetést szervezik. Tavasszal Tóth Bertalan szocialista országgyűlési képviselő szereplése miatt tört ki a balhé, most azon vitatkoznak, hány szónokot állíthat egy-egy párt.  

Úgy látszik, ezúttal sem tudják egymás közt elrendezni vitáikat a Pécsett ügyködő ellenzéki csoportok, pártok, ismét kitört köreikben a balhé egy tüntetés miatt.

Márciusi nemzeti ünnepünk előtt azon szkandereztek (erről szóló írásainkat lásd a kapcsolódó anyagok közt jobbra fent!), beszéljen-e, beszélhet-e Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselője.

Most újra a szónokok miatt kaptak hajba, ezúttal azon, egy-egy párt részéről hányan szólhatnak a megjelentekhez vasárnap este a Széchenyi téren.

Ugyanis - mint az Heindl Péter, az egyik szervező hírportálunkhoz eljuttatott közleményéből kiderül - vannak, akik nem érnék be egy szónokkal, másoknak pedig ez nem tetszik.

„Nemrég örömmel értesítettem társaim nevében is mindenkit ezen az oldalon, hogy a Kossuth-téri, október 23-i tüntetés és a várostól végül megszerzett Széchenyi téri helyszínre szervezett civil kezdeményezésű tüntetés szervezői megegyeztek, hogy egyesítik a két tüntetést és azt közös demonstrációként szervezik tovább a Széchenyi térre, este 6 órára. Mégpedig civil kezdeményezésű tüntetésként, amelyen a civil szónokokat követően egyenrangú szereplőként a pártok képviselői is szót kapnak. (...) Sajnálatos módon a hét közepétől olyan plakátok kerültek ki a városba, amelyen az egyik párt több szónokkal is szerepel a rendezvény programján.

Mint a Széchenyi téri rendezvény bejelentője és egyik szervezője nyomatékosan kijelentem, hogy a plakáttól eltérően természetesen minden párt egy-egy szónokkal fog szerepelni nagyságától, támogatottságától függetlenül vasárnap este. (...) A demokraták közti, természetes és kívánatos politikai verseny nem az Orbán-rendszer megdöntése előtt, hanem egy szabaddá vált társadalom szervezett arányos és tisztességes választáson van helye", fogalmazott Heindl Péter.

Képünkön: Tóth Bertalant végül mégis engedték beszélni a Széchenyi téren.  

M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)