Bretter számított rá, hogy idő előtt hazahívják Bukarestből, azt mondja, sok jel utalt erre - Kommentek

2012. január 10. kedd 17:36

21 hozzászólás

 
  • 21. artur - 2012. január 15. vasárnap 17:58
    Bocsénat, találtam valamit:

    "Utána lesz még több súlypontos rendezvényünk. Amire nagyon készülünk, az az úgynevezett Zsidó Kulturális Hét, amelyben például a Budapest Klezmer Bandet szeretnénk felléptetni, de lesz fotókiállítás, színház - például az Aradi Színház Rudolf Hess tízparancsolata című művét fogjuk itt bemutatni - de Maia Morgensternt és Weinberger Attilát szeretnénk Kisinyovban is fölléptetni."

    Hát ezért tényleg kár volt fizetni ezt az embert...
  • 20. artur - 2012. január 15. vasárnap 17:45
    Beke Mihály András igazgatósága alatt a bukaresti Központ számított, életszerű volt. Erről az emberről most hallok először, sehol nem volt az erdélyi médiában, legfeljebb a bukarestiek Magyar Szavában. Remélhetőleg az új igazgató hoz is valamit Balassi szíve csücskéből. Az hogy ez az ember elment "vissza", az Erdélynek jó. Remélhetőleg a másik sunyi is ott marad: Tamás Gáspár Miklós. Különben jó lenne egy listát készíteni azokról, akiket nem lenne szabad kisebbségi körökben dolgoztatni. Ez a Bretter Erdély-idegen volt, ha van ilyen kifejezés.
  • 19. Szadesz - 2012. január 13. péntek 18:32
    Meddig kell még ezt a pofát itt nézegetnünk?
  • 18. belvárosi - 2012. január 11. szerda 22:29
    Jézusom, kit védtek?
    Miért nem lehet leírni hogy ***** ******* *******;???
    Az hogy Pécsen mi megy/ment, miért kell eltitkolni? És közben tiltakoztok a sajtószabadság megsértése miatt??? Miről beszélünk jóember?
    Milyen újságíró vagy?
    Jó hírek és jó emberek site-ja???
    Részemről a téma off. Remélem, más részéről nem. de nincs ráhatásom.
  • 17. a szerk. - 2012. január 11. szerda 22:21
    Oké, de ez nem az az újság.
  • 16. belvárosi - 2012. január 11. szerda 22:17
    Részemről ennyi. 10 másodperccel a hozzászólásom után moderáltatok pedig véleményem szerint korrekt voltam.
    Meglepetés.
    kuruc.info
  • 15. belvárosi - 2012. január 11. szerda 22:14
    Egyébként az első hozzászólásomban az szerepelt, hogy : *********** *********** ***************. Miből gondoltátok a hogy a Bretter *********
  • 14. belvárosi - 2012. január 11. szerda 22:08
    Nekifutok még egyszer, hátha most nem moderálják ki. Tehát arról a bizonyos ************* van szó, akik nincsenek jóban ****************.
    Ha nem lehet leírni azt a szót hogy *****************....amíg le lehet írni, hogy ****************** vagy *********************. Én pl ************ nem titkolom, nem szégyenlem.
    Szóval. javaslom a pecsujsag.hu moderátorának, hogy 2x gondolja át mit töröl, ugyanis a tisztelt és sokat reklamált sajtószabadság nem egyirányú és bíróságon bizony támadtató.... Bár legfeljebb csinálok egy alapítványt.
    Szóval okosan tessék moderálni. Ugyanis **************** ****************.....szerintem. Ha a portál másként gondolja....no jó....az egy másik pert ér meg, amit majd nem én indítok.
    Figyelem a reakciókat.
  • 13. tzoli - 2012. január 11. szerda 21:22
    Bretter Zoltán nagy túlélő...volt ZSDSZ-es megélhetési ***** és helyi szocialista bérenc....együtt osztoztak a koloncon...nagyon nagyot csalódtam ebben az emberben...egy igazi pécsi ÁRULÓ...maradtál volna ott Bukarestben ahová akkreditáltattad magadat a nagy bukás idején....szégyeld magad.....
  • 12. ajjai! - 2012. január 11. szerda 08:29
    Orbán Viktorék számonkérést ígértek. És van? Most minden radikális rávágná, hogy NINCS! Pedig Van! Csak most is minket kérnek számon, nem a bolsikat meg libsiket, azoknak közkegyelmet hirdetnek.
  • 11. 1 - 2012. január 11. szerda 08:12
    Maradt volna ott! Sohasem felejtem áldásos munkáját a lokátorért.
  • 10. polgár - 2012. január 10. kedd 23:01
    Hát, hogy a kollégái sem tudják, hol van, ez számomra nem újság. Pécsi képviselő korában több alkalommal kerestem a hivatalosan meghirdetett fogadóóráján - egyszer sem sikerült találkozni vele... A politológia tanszéken rombolni már nem tud, ha a tanszék brettert (nem véletlen!), alkalmazza. De jaj a következő választó-generációnak is, ha ez az ember képzi a leendő politikusokat
  • 9. re 7. - 2012. január 10. kedd 19:40
    Ne aggódj! Nem szokta megtartani az óráit.
  • 8. persze - 2012. január 10. kedd 19:17
    hogy számított rá, hiszen semmit sem csinált! Asa-i dragul meu? Most egyszerűbb erre hivatkozni! Pécsett politikusként sem zavart sok vizet. Drága Gyuri bácsi forog a sírjában!
  • 7. xy - 2012. január 10. kedd 19:15
    Ez is a politológián oktat. Magas ott a szint.

Új hozzászólás